Balatonlelle 2018. aug. 10. (21:00)

Rúzsa Magdi Koncert


Rúzsa Magdi Koncert

Rúzsa Magdolna - Légzés turné

Rúzsa Magdi Artisjus- és kétszeres Fonogram díjas énekesnő, pályája 2006 óta töretlenül ível felfelé. Többszörös arany és platina lemezes, valamint díjak és elismerések tulajdonosa.
2007-ben az Eurovíziós Dalverseny 9. helyezettje, és szerzői különdíjasa volt.
2011. november 16-án bemutatott Magdaléna Rúzsa koncert vallomásokkal estjét eddig 60 ezer ember látta, mely a Pesti Színház repertoárjában immár az hetedik évadban látható.
2013-ban az Egyszer, a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, és az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban az Érj hozzám és a Jel, 2017-ben az Éden, és a Mosd fehérre című dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette az énekesnő népszerűségét.
2015-ben indult az Angyal mellettem Presser Gábor és Rúzsa Magdi duett turnéja, eddig 28 városban mutatták be nagy sikerrel, telt ház előtt előadásukat, melyet eddig 25 ezer ember látott.
2016. február 26-27-én 18 ezer ember előtt adott dupla koncertet a Budapest Arénában.
2016-ban az év női előadója Petőfi Zenei Díj, és a legjobb női előadó kategóriában Comet díj elismerésben részesült.
2017-ben Fonogram díj elismerésben részesült.
2017-ben az MTV Europe Music Awards legjobb hazai előadójaként képviselhette Magyarországot a nemzetközi díjátadó gálán.
2018 február végén a Budapest Arénában 20 ezer ember előtt adott dupla koncertet.
2018 március 13-án Máté Péter díj elismerésben részesült.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Úgy táncoltak, hogy beszakadt alattuk a padló

Úgy táncoltak, hogy beszakadt alattuk a padló

Több mint harmincan megsérültek, amikor beszakadt a padló a dél-karolinai Clemson egyik klubjában szombat éjjel – jelentette vasárnap több...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Soltész Rezső ajánlja: HIFI SHOW és PROFI FOTO Kiállítás 2018

VISSZA A GYÖKEREKHEZ! – ezzel a közhellyel harangozzuk be a sorrendben 19. Szórakoztatóelektronikai, és az immár társkiállítássá érett 3. Profi Foto kiállítást, melyek idén a Hilton Budapest City hotelben kerülnek megrendezésre.

Kezdődik az arénás RedBull Pilvaker jegyárusítása!

Egy év szünet után 2019-ben visszatér nemzeti ünnepünk legszórakoztatóbb és legméltóbb megemlékezős műsora, a RedBull Pilvaker – ráadásul egyenesen az Arénába.

Ki ölte meg Barta Tamást, az LGT legendás gitárosát?

Hajdú Eszter forgatókönyvéből és rendezésében, "Siess haza, vár a mama" címmel film készül Barta Tamásról.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek