Budapest 2019. Sep. 22. (19:30)

“Sem emlék, sem varázslat” - Zenei időutazás


“Sem emlék, sem varázslat” - Zenei időutazás

Vida Mónika Ruth gyermekkora óta a zene szeretetének szenteli életét. Álma, hogy a muzsika öröme és gyógyító ereje mindenkihez eljusson. A koncert alkalmával a művésznő a múlt időskáláján végighaladva bemutatja a komolyzene nagyjait és a szerző egy-egy jellegzetes alkotását, melyek mind Istent dicsőítik és a szeretet erejével lelki és szellemi boldogságot sugároznak.

A művésznő:

Fiatal kora ellenére a legtöbb európai országban koncertezett már, de fellépett Afrikában, az Egyesült Államokban, és több ázsiai országban is. Országos és nemzetközi sikereit követően mindössze 14 éves volt, amikor megnyerte élete első nemzetközi versenyét Szerbiában. Röviddel ezután Kínában debütált a Shanghai-i világkiállításon. Azóta többszörös győztese hazai és nemzetközi zongora, orgona - és kamarazene versenyeknek. Kitüntetéses diplomáját 2016-ban szerezte a Zeneakadémián. Kamarazenei együttesével, a Trio Energico-val is gyakran lép fel itthon és külföldön egyaránt.
Legutóbb a Coimbra Zongora Világtalálkozón nyert Liszt-díjat, és az Olasz Parlament kitüntetésében részesült kiváló zenei munkásságáért.

Koncepció, műsor:

Johann Sebastian Bach: c-moll partita no.2. BWV826
Ludwig van Beethoven: f-moll zongoraszonáta op.57. no.23. (Appassionata)
Liszt Ferenc: Spanyol rapszódia S.254, R.90

szünet
Sergei Rachmaninov: b-moll zongoraszonáta op.36. no.2.
Maurice Ravel: Gaspard de la nuit (Ondine - Le gibet - Scarbo)
Igor Stravinsky - Guido Agosti: Firebird

A műsor szakmailag, technikai felkészültség és érzelmi igénybevétel szerint is vizsgálva egy rendkívüli összeállítás. Képviselete a valódi komolyzenének, a magyar, fiatal tehetség erejének, a keresztyén értékrendnek, hazaszeretetnek és Isten dicsőítésének. A művésznő a múlt időskáláján végighaladva bemutatja a komolyzene nagyjait és a szerző egy-egy jellegzetes alkotását.

A hangverseny szervezője a StanD in AVE Music Management Agency

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek