Budapest 2019. Jan. 14. (19:30)

Sir Simon Rattle és a Londoni Szimfonikus Zenekar


Sir Simon Rattle és a Londoni Szimfonikus Zenekar

Sir Simon Rattle korunk egyik legnagyobb muzsikusa: lendületes, elfogulatlan gondolkodású, innovatív, maximalista. Közepes együttesből világklasszissá varázsolta a Birminghami Szimfonikusokat, majd a Berlini Filharmonikusok élére került. A magyar közönség többször találkozhatott vele, e látogatásának érdekessége, hogy több mint másfél évtized után immár nem Herbert von Karajan hajdani zenekarát vezeti.

Sir Simon Rattle 2017 szeptembere óta áll az 1904-ben alapított, s immár sok évtizede nemcsak a brit főváros, hanem az egész világ egyik legjelentősebb zenekaraként számon tartott Londoni Szimfonikus Zenekar élén. A műsor, amellyel karmester és zenekar új párosa a magyar közönségnek bemutatkozik, a koncertprogramok szerkesztésében manapság gyakorta érvényesülő éles kontraszt jegyében állt össze. Mert Bartók Béla és Anton Bruckner valóban két külön világ. Bartókot kérlelhetetlen tömörség jellemzi, Bruckner epikus lélegzetű és kedveli a „mágikus ismétléseket”. A Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára a maga négyteles, szimfóniaszerű formájával és erősen kontrapunktikus szerkesztésmódjával részben a bécsi klasszika, részben a barokk hagyományát folytatja, míg a VI. szimfónia - igaz, szintén négytételes alkotás - ízig-vérig a romantikus gesztusrendszer és kifejezésmód elkötelezettje. Így aztán a két opus alkalmas arra, hogy mind a karmester, mind a zenekar nagyon eltérő erényeit mutassa meg az egyik és a másik mű megszólaltatásakor.

Műsor:

Bartók: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, Sz. 106, BB 114
Bruckner: VI. (A-dúr) szimfónia, WAB 106

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek