Budapest 2020. Dec. 20. (11:00)

Szalóki Ági adventi gyerekkoncertje


Szalóki Ági adventi gyerekkoncertje

Szalóki Ági és zenésztársai immáron harmadik éve visszatérő vendégei az Uránia Filmszínháznak a karácsonyi ünnepek közeledtével. Ez nem véletlen, hiszen az elmúlt két évben nagysikerű, teltházas gyerekkoncert adtak a karácsonyi készülődés heteiben.

Szalóki Ági és zenésztársai immáron harmadik éve visszatérő vendégei az Uránia Filmszínháznak a karácsonyi ünnepek közeledtével. Ez nem véletlen, hiszen az elmúlt két évben nagysikerű, teltházas gyerekkoncert adtak a karácsonyi készülődés heteiben. Az egyik alkalommal, a koncertet követően a gyerekek nagy örömmel fogadták Ági ajándékát, az almát, és ők is hoztak ajándékot Áginak. Kapott sógyurmából karácsonyfát, színes krétával festett képeket, gyöngyökből fűzött karkötőt, sok-sok verset és dalt, amit az Uránia Filmszínház előterében a gyerekek el is mondtak, el is énekeltek Áginak. Ági elárulta, az ajándékok egy részét otthon, a falakat dekorálva, a könyvespolcon őrzi. Másik részét, a dalokat, a verseket, amiket neki hoznak a gyerekek, az emlékeibe zárta. 

Idén is vár benneteket szeretettel! Karácsonyváró koncertjén az elhangzó dalokat a Körforgás, a Cipity Lőrinc és a Gingalló című lemezek, illetve a Téli-nyári laboda dalaiból válogatja. Ezúttal is elhangzanak majd a kedvelt énekelt versek, többek között Erdős Virág, József Attila, Szabó Anna Kyoko, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor megzenésített művei, de szerepel a programban sok ismert karácsonyi gyerekdal is. Ági idén is készül majd meglepetéssel!

 

 

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek