Diplomahangversenyén háromszáz év zeneirodalmának segítségével mutatja be az orgona sokszínűségét és a több száz éves zeneszerzői tradíció fejlődéstörténetének fontos állomásait.
J. S. Bach: g-moll fantázia és fúga, BWV 542
Bartók: Divertimento, Sz. 113, BB 118 - II. tétel (Tasi Csaba átirata)
Liszt: Weinen, Klagen-változatok, S. 180
Duruflé: Szvit, op. 5 - Prelűd
Ligeti: Két etűd - Harmonies, Coulée
Reger: f-moll introdukció és passacaglia, op. 63
Tasi Csaba 1991-ben született, orgonatanulmányait a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában Révész László irányítása alatt kezdte. A Zeneakadémián Fassang László, Pálúr János, Ruppert István, Szabó Balázs és Prunyi Ilona voltak tanárai. Huszonkét éves kora óta a Pasaréti református gyülekezet állandó orgonistája és tematikus orgonakoncertjeinek szervezője, előadóművésze. Mindemellett a Dunamelléki Református Kántorképző orgona- és harmóniumtanára, orgona- és zongorakorrepetitora.
Diplomahangversenyén háromszáz év zeneirodalmának segítségével mutatja be az orgona sokszínűségét és a több száz éves zeneszerzői tradíció fejlődéstörténetének fontos állomásait. Az első részt Bach és Liszt egy-egy emblematikus alkotása keretezi, melyekben mindkét szerző az őket ért személyes tragédiákra reflektál a zene nyelvén. Az g-moll fantázia és fúga Bach 1720-as hamburgi utazása során keletkezett, nem sokkal első felesége, Maria Barbara halála után; Liszt pedig nagyobbik lánya, Blandine elvesztése után komponálta Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című variációsorozatát. Az alaptémáját adó kromatikus basszusmenetet és a mű végén felcsendülő korált Liszt Bach azonos című kantátájából merítette.
A második félidőben elhangzó művek a 20. századi orgonatradíció különböző állomásaiból adnak ízelítőt. Maurice Duruflé és Max Reger alkotásaiban a francia és a német iskola jellegzetességei figyelhetők meg. Míg az 1932-ben keletkezett Duruflé-szvit első tételében a harmóniák sokszínűsége és a forma szabadsága uralkodik, az 1902-es keltezésű Reger-mű szigorú ellenpontos szerkesztésével állít emléket Bach művészetének. Ligeti György két etűdje egyedülálló színfoltként jeleníti meg a hatvanas évek orgonakezelésében megjelenő újításokat, a Bartók-átirat pedig a zeneszerző és az orgona kapcsolatának új lehetőségeit mutatja be.
Szólj hozzá!