Tatabánya 2020. Apr. 03. (19:00)

Tavaszi Fesztivál - A Snétberger Zenei Tehetség Központ tanárainak és tanítványainak koncertje


Tavaszi Fesztivál - A Snétberger Zenei Tehetség Központ tanárainak és tanítványainak koncertje

SNÉTBERGER ZENEI TEHETSÉG KÖZPONT

„Ha az ember komolyan foglalkozik jó tanítványokkal, az segíti a saját előmenetelét is. Rengeteg dologra jövök rá tanítás közben: olyasmire, amit elfelejtettem, esetleg nem gondoltam rá korábban. Számít a tanár és a növendék személye is, de tudom, hogy együtt rengeteget lehet tanulni.”
(Snétberger Ferenc)

A Snétberger Ferenc által létrehozott – Felsőörsön működő – tehetségközpont olyan, az iskolai rendszer mellett működő intézmény, amelyben komplex és egyedi módszertannal végzik a hátrányos helyzetű gyermekek zenei képzését. A tudás megszerzésén túl az itt tanuló fiatalok sok más dologgal is gazdagodnak: a közösséghez való tartozás, az egymásra figyelés, a tehetséggel való együttélés, a munka szeretete mind a részét képezi annak, amit úgy hívnak, tehetséggondozás.

A Tavaszi Fesztiválon a központ hallgatói és pedagógusai közös koncertet adnak.

Tehetség, szív, improvizáció – felemelő élményt ígérő program!

Fellépnek:
Antóni Benjámin | Dominika Pavliková | Fehér Elemér | Gulyás Sándor
Farkas-Szajkó-Snétberger trió (Farkas Zsolt, Szajkó Adrián, Toni Snétberger)

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek