A Peer Gynt 1876. évi színrevitele kapcsán látványosan találkozott egymással a XIX. századi norvég kultúra két zseniális, emblematikus alkotószemélyiségének művészete. Edvard Grieg huszonhat tételből álló kísérőzenét komponált Henrik Ibsen drámai költeményéhez. Ezekből válogatva utóbb két zenekari szvitet is összeállított hangverseny-előadások céljaira a komponista. Mindkettő négy-négy tételt tartalmaz és egyaránt „elnyűhetetlen” komolyzenei örökzölddé vált. S bár a zenei kifejezésmód alapvetően nyugatiasnak mondható ezekben a szvittételekben, jelentős részüket a norvég népzene rejtett varázsa is átsugározza. Az első darab kezdőtételének felemelő, tiszta derűje (Reggeli hangulat), majd folytatásként a gyász (Åse halála), a finom érzékiség (Anitra tánca) s végül a groteszk humor (A hegyi király csarnokában) tónusainak egymásutánja csodálatraméltó egységet képez. Nem beszélve a természetközeliség érzetéről a hangok mögött, de a mesterien hangszerelt tételfüzér további – olykor akarva-akaratlanul mosolyt is fakasztó – színgazdagsága ugyanúgy ámulatba ejt. A kezdőtétel az elképzelt sivatagi napkelte fényeinek poétikus zenei foglalata; később Anitra, a beduin lány meghökkentően kecses-északias, mazurkaszerű táncot lejt, végül pedig a főhős Peer Gynt-öt felbőszült manók serege üldözi életre-halálra egy skandináv népzenei emlékeket ébresztő, vad zenekari ostinato közepette. A kalandok sorának – a drámacselekmény szempontjából itt sem összefüggő, mégis meggyőző ívű – folytatásaként a második szvit kezdete menyasszonyrablást idéz föl, „eredményként” a csalódott Ingrid panaszába torkollva. Tarkabarka, csengő-bongó arab tánc következik, majd tengeri vihar képe tűnik elénk – a norvég partoknál, Peer Gynt hazatérésekor –, s befejezésül az eszményi nőalak, Solvejg halhatatlan dallama hoz magával fájdalmas érzelmi hullámzást, ámde feloldásképpen végtelen szépséget, derűt is.

Cser Ádám Első szimfóniáját is már a Miskolci Szimfonikusok mutatták be 2012-ben. A lendületesen alkotó komponistának most a műfajbeli hatodik darabja kerül – újból a Zenekar jóvoltából és ugyancsak ősbemutatóként – a miskolci közönség elé.