Miskolc 2020. Jan. 04. (19:00)

Újévi hangverseny


Újévi hangverseny

 

 

2020. január 04., szombat 19:00
Helyszín: 
Miskolci Nemzeti Színház – Nagyszínház
Vezényel: 
Közreműködők: 
Ének: Ádám Zsuzsanna, Nyári Zoltán
Közreműködik: Imre Thomas Popovich (trombita)
Tánc: Ködmön Táncegyüttes
Konferál: Becze Szilvia

Újévi hangversenyek

A nagyszabású gálahangversenyek műsorán népszerű polkák, opera áriák és operett slágerek szerepelnek, amelyek tolmácsolásához a műfajok legkiválóbb képviselőit hívjuk el Miskolcra. Legutóbb olyan nagyszerű művészek voltak a vendégeink a színpadon, mint Horti Lilla, Szappanos Tibor és a Four Fathers. Ahogy már megszokhatta a publikum a látványnak is kiemelt szerepet szánunk, így mindig van tánc és vetítés is.

A rendkívül nagy érdeklődésre való tekintettel 2019-ben a szokásos három időpont mellett egy negyedik alkalommal is megtöltöttük a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházát.

 

Az est dirigense, a zenekar művészeti vezetője, Antal Mátyás, Liszt Ferenc, Bartók-Pásztory és Príma-díjas karmester. A koncertek háziasszonya pedig a Bartók rádió műsorvezetője, a Muzsikáló reggel című műsor hangja, Becze Szilvia.

 

Újévi hangversenyek

2020. január 3. (péntek) 19.00

2020. január 4. (szombat) 10.30 és 19.00

Miskolci Nemzeti Színház

Ének: Ádám Zsuzsanna, Nyári Zoltán

Közreműködik: Imre Thomas Popovich (trombita)

Tánc: Ködmön Táncegyüttes

Konferál: Becze Szilvia

Vezényel: Antal Mátyás

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek