Szomolya 2023. Jun. 03. (08:00)

XX. Cseresznye fesztivál


XX. Cseresznye fesztivál

Éppen két évtizede, vagyis kereken 20. alkalommal rendezik meg idén a már megyei legendaként számon tartott szomolyai Cseresznye Fesztivált. A mezőkövesdi járás ikonikus nyárindító bulija messze földön híres, csakúgy, mint a község világszerte ismert cseresznyéje, amiért az ország legtávolabbi pontjáról is szívesen zarándokolnak a környékre a gasztronómia szerelmesei: hiszen a szomolyai fekete az egyik legízletesebb cseresznyefajtánk. A turistákat pedig amellett, hogy belekóstolhatnak az őstermelők méltán kedvenc cseresznyés süteményeibe és szörpjeibe, vidám fesztiválhangulat és emlékezetes koncertek várják. A jubileumi eseményre ráadásul – stílusosan – a szintén huszadik születésnapját ünneplő Kowalsky meg a Vega zenekar érkezik főfellépőként.

Ám itt még nem áll meg a buli: Kowalskyék mellett kórusok, humoristák, néptáncosok és egy vándorszínházi társulat is beveszi majd a színpadot, a vasárnapi záróakkord pedig nem más, mint a közkedvelt underground hip-hop előadó, Fankadeli performansza lesz. A hangulatos vásári forgatag, a vezetett túrák a kaptárkövekhez, valamint a különleges bórkóstolók mellett a gyerekekkel érkezőkre is gondoltak a szervezők: a Faluház kertjében a mesterségek udvara igazi időutazással és népi játszóházzal, míg az iskolaudvar mini vidámparkkal várja a családokat.

Ingyenes!

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek