Danyiil Trifonov (zongora) • Vezényel: Robin Ticciati
Richard Strauss: Don Juan
Maurice Ravel: G-dúr zongoraverseny
Claude Debussy: Pelléas és Mélisande – szvit
Richard Wagner: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és Izoldából „Mint egy jó apa, engedi elszabadulni a zenét, teret enged a pezsgésnek, a lendületnek, a léleknek” – írta a Revizor Robin Ticciatiról. Januári koncertjén egyikből sem lesz hiány. Kortársak, imádók és imádottak egy estén.
A fiatal karmester olyan hévvel beszél, hogy bárkit rávesz: dobjon el mindent, és hallgasson azonnal klasszikus zenét. Koncertje épp ilyen szenvedélyes felütéssel kezdődik. Richard Strauss számára Wagner volt az etalon – karmesterként a Trisztán és Izoldával debütált –, de aprónak érezte magát hozzá képest: „Wagnerrel a zene elérte csúcspontját. Én csak kullogok mögötte.” A valóságban Strauss bombasztikus sikereket ért el. Az erotikus töltetű, felkavaró Don Juan, amelyet 1908-ban Budapesten is vezényelt, sztárrá tette a 25 éves szerzőt. Szimfonikus költeményében lenyűgöző bátorsággal nyúlt a zenekari hangzáshoz, amit a zenészek és a közönség máig hálásan fogad.
Ravel csillogó G-dúr zongoraversenyében a jazz inspirálta vibráló első tétel után befelé utazunk, majd újra kitárulkozó jazzes lüktetés uralja a művet. Dinamiz-musát tökéletesen kelti életre a koncert szólistája, a 27 éves orosz Danyiil Trifonov, aki elsöprő tehetségével Martha Argerichet is levette a lábáról: „Megvan benne minden, és még annál is több. […] Sosem hallottam hozzá hasonlót.” Wagnert Debussy is imádta, de ő igyekezett tudatosan kikerülni a hatása alól. Egyetlen befejezett operája, a Pelléas és Mélisande máig friss mű, amelyben valóság és álom között lebegünk egy idő, kimondott érzelmek és cselekvés nélküli cselekmény sodrásában. Az opera szimfonikus szvitváltozatát Marius Constant állította össze.
A koncert egy borzongatóan szép dallammal zárul az idol, Wagner Trisztán és Izoldájából. A melankolikus és eksztatikus Előjáték és szerelmi halál rögtön beszippant, és „narkotikumként hat”.
Szólj hozzá!