Debrecen 2021. Nov. 08. (19:00)

Zséda - Kökény Attila: Hello


Zséda - Kökény Attila: Hello

Az ország két legérzelmesebb és talán legizgalmasabb hangú előadója egymásra talált egy közös turné idejére. Az nyilvánvaló, hogy ha ez a két előadó összeáll, abból egy nagyívű, romantikus, klasszikusan „nagy éneklős” műsor születik.
A Hello turné érzelmekben gazdag, izgalmas, színes, és persze szórakoztató estéket ígér mindkét előadó rajongóinak, akik talán egy kicsit most másként is láthatják kedvenceiket.

Zséda és Kökény Attila Hello című duettje a rájuk jellemző egyediséggel szólalt meg 2021 első slágereként, a több mint 4 millió letöltés pedig bizonyítja, hogy igazi közönség kedvenccé vált az elmúlt időszakban. Nem titok, hogy a dal zeneisége, hangulata, a közös turné világát is meg fogja határozni.

 „A Hello különleges helyet foglal el a szívemben. Ez a dal a be nem teljesült szerelem egy régi-modern feldolgozása, nem véletlen, hogy éppen a Cassablanca inspirálta a hozzá készülő klipet. Azt hiszem nagy szükség van most ezekre a szép, örökérvényű, igazi éneklős dalokra, amikből összefűztük Attilával a Hello műsort.”-árulta el Zséda

„Imádtam a dal születésének és a forgatásnak is minden percét, így nem volt kérdés, hogy a turnéba is belevágunk együtt. Zsédával énekelni az örök fiatalság érzését hozza el számomra. A szerelem énekesnőjével a szerelemről énekelni nagy boldogság.” – mondta el Kökény Attila a Hello koncertek kapcsán.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

Budapesten zárja tavaszi turnéját Dan Patlansky

A kiváló dél-afrikai blues rock gitáros immáron hatodik alkalommal tér vissza fővárosunkba. Dan Patlansky tavaszi turnéjának zárókoncertjére az...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.

Sárarany vinyl – Fekete Jenő 60.

A magyar blueslegenda 60. születésnapját, a pályán eltöltött első 40 évét és az idei Record Store Day-en megjelenő “sárarany” dupla vinyl kiadását ünnepli április 27-én az A38 hajón egy erre az alkalomra alakult, friss formációval.
Új koncertek