Fotó: Pécsibölcsész FB

A Belügyminisztérium engedélyezi a gólyatáborok megtartását

„A jogszabály nem tartalmaz korlátozásokat táborok megtartására vonatkozóan” – ezt a Belügyminisztérium válaszolta az ATV Híradójának arra a kérdésére, hogy milyen formában szervezhetnek az egyetemek gólyatáborokat, és hogy milyen szabályok vonatkoznak az intézményekre.
 
Fotó: Gitármánia tábor 20

Majdnem elmaradt, most tele lesz koncertekkel a Gitármánia tábor

A koronavírus miatt egy hónappal ezelőtt még úgy volt, hogy nem is rendezik meg a rendezvényt a szolnoki Tiszaligeten, mostanra viszont a legizgalmasabb kurzusokból, koncertekből, előadásokból állt össze a július 20. és 26. közötti esemény.
 
 
Fotó: Gitármánia

Ferenczi György, Siklósi Örs, Lukács Peta a Gitármánia tábor előadói között

Idén már 27. alkalommal szerveznek meg a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábort a szolnoki Tiszaligeten. Az egy hét alatt közel 100 kurzuson vehetnek részt a zenészek július 20. és 26. között.
 
Zenetábor gyerekeknek Tarján Zsófival, Lábas Vikivel és másokkkal

Zenetábor gyerekeknek Tarján Zsófival, Lábas Vikivel és másokkkal

Zenei gyerektábort szerveznek június 16. és 19., valamint július 6. és 10. között Velencén, ahol a 8-16 éves gyermekek ismert előadókkal zenélhetnek együtt. A Heureka Pop Tábor vendégei lesznek a Honeybeast, a Margaret Island, a Lóci játszik, Odett és Járai Márk is.
 
Ez idén már így marad :( És nem a kocsira gondoltunk...

Aki szeretné, annak visszaadja a jegyek árát a Gombaszögi Nyári Tábor

Egy évvel elhalasztják a Gombaszögi Nyári Tábort – a már megváltott jegyek érvényesek a 2021-es rendezvényre is.
 
A fotó illusztráció!  Kelly Lacy/Pexels

Tábort szerveznek tanulnivágyó zenészeknek Zsennyén

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre az Outbreakers' Lab, ezúttal csendes és nyugodt vidéki környezeteben, Zsennyén.
 
 
Tábortűznél zenél majd Jónás Vera

Tábortűznél zenél majd Jónás Vera

De nem csak a Jónás Vera Experiment alapítója és névadója, hanem Császári Gergő, a Császári PillanatmŰvek frontembere, Takács Noémi, a Noémo együttes énekesnője, valamint Szőke Szandra és Szarka Anita énekesnők is ott lesznek Balatongyörökön augusztus 18-án egy tábortüzes...
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek