Balog József


Zenei stílusKlasszikus
Balog József
1979. március 20-án született Budapesten. Zenészcsaládból származik, zenei tanulmányait négy évesen magántanárnál kezdte, majd a zeneiskolai tanulmányok után felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába Schweitzer Katalinhoz. Az érettségi után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében folytatta tanulmányait, ahol Krause Annamária irányítása alatt 2001-ben diplomázott. A tanári diplomát követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora tanszakán folytatta tanulmányait Jandó Jenő osztályában, ahol 2004 májusában végzett.

Balog József több hazai és nemzetközi versenyen nyert díjakat, amelyek kapcsán koncertezett Európában és Amerikában. Nagy sikerrel vett részt a mallorcai Chopin fesztiválon 1999-ben, a Tiszadobi Zongorafesztiválon 2003-ban és Oxana Yablonskaya nagyszabású Liszt mesterkurzusán Utrechtben 2004-ben. Számos felvételt készített a Magyar Rádió és Televízió számára. Első CD-felvétele Szalai Antal hegedűművésszel készült, amely 2003 nyarán jelent meg a Hungaroton kiadásában. Liszt-műveket tartalmazó Hungaricum című első szólólemeze 2004 novemberében jelent meg a Convention Budapest Classic gondozásában.

Versenyeredmények: Földes Andor Zongoraverseny II. díj (1997); Országos Chopin Zongoraverseny Budapest I. díj, különdíj (1999); Országos Chopin Zongoraverseny Debrecen I. díj, különdíj (1999); Országos Chopin Zongoraverseny Szeged II. díj (1999); Bartók-Liszt Nemzetközi Zongoraverseny Budapest I. díj, különdíjak (2000); Weiner Leó Kamarazene Verseny I. díj, különdíj (2000); Alekszander Tansman Nemzetközi Zenei Verseny Lodz Nagydíj, különdíjak (2002); Nemzetközi Brahms Zenei Verseny Pörtschach II. díj (2004).

Fontosabb nyilvános fellépések: Graz, Klagenfurt-Konzerthaus, Luzern, Berlin, Madrid, Lodz-Arthur Rubinstein Philharmonic Hall, Utrecht-Vredenburg Music Centre, Amsterdam Concertgebouw (Spiegel zaal), London-Kensington Palace, Mallorca Chopin Festival 1999, Boston, Hendersonville, Illinois State University-Kemp Recital Hall, Tiszadobi Zongorafesztivál 2003.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek