Gryllus Dorka


Zenei stílusEgyéb színház
Gryllus Dorka

Gryllus Dorka (Budapest, 1972. december 26. –) magyar színésznő. Édesapja Gryllus Dániel Kossuth-díjas zenész.

Apja Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője; édesanyja Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas rendező. 1990–95 között az Ef Zámbó Happy Dead Bandben énekelt, mindemellett 1993–94-ben Tereskovával is fellépett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett diplomát Benedek Miklós osztályában. A Vígszínházban volt szakmai gyakorlaton 1996–98 között. A Főiskola elvégzése után, 1998-tól a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. 2001-ben közreműködött édesapja, Gryllus Dániel Családi kör című lemezén. 2003-ban a Dallas-Pashamende című film forgatása miatt fel kellett mondania a társulatnál, mivel a színház nem akarta elengedni filmezni. Azóta szabadúszó, jelentős időt tölt Németországban. Már korábban is dolgozott Rolf Schübel német rendezővel, aki már többször felvetette, hogy Dorka próbálja meg a németországi karriert. Ehhez a végső lökést a színházi szerződésbontás és Geszti Pétertől való válása adta, amit súlyosbított a honi bulvársajtó túlzó érdeklődése is. Jelenleg Berlinben él. 2010-ben Arany Medál díjat kapott a Látogatás című filmben nyújtott alakításáért.


Hírek és rajongók
https://www.facebook.com/gryllusdorka/
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest...

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mozivásznon a FINÁLÉ – koncertfilm készült a Neoton jubileumi nagykoncertjéből

A Neoton Família januárban az MVM Dome-ban ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját. A teltházas koncertet most azok is átélhetik, akik nem voltak ott: október 30-tól országszerte a Cinema City mozijaiban vetítik a FINÁLÉ című koncertfilmet. A produkcióhoz koncertalbum is készül, amelynek első beharangozója, a Kétszázhúsz...

Neked írom a dalt… Oké, de ki vagy te?

Miközben a Sony már több mint 260 ezer, előadóit utánzó AI-felvétel eltávolítását kérte a digitális platformoktól, magyar szerzők és előadók közös kiáltványban követelnek átláthatóságot. A két hír ugyanarról szól: lassan már nemcsak azt kell eldöntenünk, tetszik-e egy dal, hanem azt is, tudjuk-e egyáltalán, ki –...
Új koncertek