1970-ben születtem Bangorban (kisváros Belfast mellett, az ír tengerparton). 1977-ben családommal elköltöztünk Bécsbe és onnan jártam bentlakós iskolákba Dublinba, majd később Cambridge-be (első iskolai zenekar, rossz haj, rosszabb gitározás).
Bécs után 1986-ban Budapestre költözött a családom. Az érettségi körül volt egy homályos fél évem, majd a családom úgy döntött, hogy az én helyem is Budapesten van. Ekkor, 1988-ban én is Budapestre költöztem és egészen 5 hónapig bankárnak látszó "tárgy" voltam.
1989-ben kezdtem dolgozni egy koncertszervező cégnél:
Csúcspontok:
- Pink Floyd [Athén]
- Rolling Stones [Prága]
- U2 [Népstadion]
- Stevie Wonder [Athén]
- AC/DC [Katowice]
- Joe Cocker [Salzburg]
Mélypontok:
- Alice Cooper [Belgrád]
- Deep Purple [Poznan]
- Sandra [Szófia]
- bármelyik Harlem Globetrotters buli a volt Jugoszláviában.
1990-ben Agrigentoba mentem (Szicília) a KFT együttessel. Ott találkoztunk egy orosz népi kórussal, és megszülettet a Baba Yaga. A lemezt a Tom-Tom Stúdióban vettük fel, ahol csomó jó zenésszel lehetett találkozni. Közben Bornai Tibor bevett engem Koncz Zsuzsa zenekarába, ahol szintén csomó jó zenésszel lehetett találkozni.
Beindultam! Révész Sándor, Pierrot, Gerendás Péter, Nyers (lemez), Patika, Orsi, Mester és Tanítványai, Kid, stb. (elnézést, ha bárkit kihagytam!)
1995-96 körül volt egy kis herót, amiből a Tátrai Band tagjai húztak ki, így megújult erővel jött a Black Out (lemezek), a Perfect Name, a Jazz+Az, Lerch István, Tolcsvay László, a Rémember, az Egyszercsak, Szilárd, Ákos, a Magyar Atom, a Boom Boom, és még sokan mások.
2001-ben összeraktunk egy dalötletet Hrutka Robival, ami megtetszett egy mobiltelefon-társaságnak. Sláger lett belőle, abból pedig egy zenekar és életem legtermékenyebb, legharmonikusabb, legizgalmasabb és legeredményesebb 8 éve vette kezdetét.
Játszottunk itthon és külföldön, sok és kevés embernek, jó bulikat és rosszakat. Készítettünk nagylemezeket, klipeket, EP-ket, DVD-ket. Jártunk Franciaországban zenét szerezni, Dublinban klipet forgatni, megtöltöttük néhányszor a Zöld Pardont, a Művészetek Palotáját, a Millenáris-t és a Morrison's-t, és körénk gyűlt az ország legkedvesebb és leghűségesebb közönsége.
Ha olyan ember lennék, aki képes egy helyben maradni, akkor boldogan leéltem volna az életemet ebben a zenekarban.
Szólj hozzá!