Manu Chao


Zenei stílusVilágzene
Manu Chao

Spanyol szülők gyerekeként Párizsban született és felnőtt, nyughatatlan, rebellis, bohém világvándor, aki semmilyen emberek, kultúrák és zenei stílusok közé vont mesterséges határt nem ismer el. Zenéje ennek megfelelően nem falakat von a hallgatóság köré, hanem éppen ellenkezőleg; minden élethelyzetben közelebb hozza egymáshoz a legkülönönözőbb ízlésű, világnézetű és habitusú arcokat a tömegből. Járjon bárhol is a világon, koncertje táncot, ünneplést és felszabadulást ígér. 

José-Manuel Thomas Arthur Chao értelmiségi szülei a Franco-diktatúra elől emigráltak Franciaországba, így már a születése előtt rutinos határátlépőnek számító Manu Párizs és a francia főváros külvárosaiban szocializálódott. Nem is véletlen, hogy mind egykori legendás zenekara, a nagyszerű Mano Negra, mind szólókarrierje esztétikáját a kultúrák találkozása, a multikulti adta. Míg a Mano Negra zenéjében a latinos és arabos ízek mellett ugyanolyan hangsúllyal szerepelt a punkos lendület Clash-módra, addig Manu Chao szólóban határozottan a gyökerek, a tradíció, a lelazulás és a bárzene felé mozdult el. Szólóelőadóként összesen mégy, egyenletes színvonalú, szórakoztató és szellemes albumot adott ki ezek közül az 1998-as bombasikeres, csupasláger Clandestino a csúcsfavorit.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


David Bowie 80: életműből egész éves világturné

David Bowie 80: életműből egész éves világturné

David Bowie 2027. január 8-án lenne nyolcvanéves. Az évfordulóra nem egyetlen emlékkoncerttel készülnek: a hagyaték kezelői Bowie80 néven egész...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig egy jazzdobos kezdi újraértelmezni? A Magyar Zene Háza három, egymástól földrajzilag és zeneileg is távoli előadót hoz Budapestre – közös bennük, hogy egyikük sem tekinti...

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...
Új koncertek