Art Quarter Budapest


CímBudapest, 1223, Nagytétényi út 48-50.
Art Quarter Budapest

Az Art Quarter Budapest egy privát kezdeményezésből született, független kulturális intézmény, ami Budafokon az egykori Haggenmacher Sörgyár épületeiben található. Ahol a 30-as évekig sört főztek, ott ma egy dinamikusan fejlődő, nemzetközi kortárs művészeti központ működik. A színvonalasan és környezettudatosan felújított épületegyüttesben számos magyar kortárs képzőművész műterme és kreatív vállalkozás bázisa található. Az AQB nagy hangsúlyt fektet a nemzetközi jelenlétre is. 2012 óta rezidencia programot működtet, az ide érkező külföldi művészeknek nemcsak szállást, műtermet és teljes infrastruktúrát biztosít, hanem arra is lehetőséget ad, hogy kapcsolatot teremthessenek a kortárs magyar művészeti szcénával.

Az AQB kiállítótere, a Project Space egyedi hangulatú kiállításaival várja a közönséget. Emellett az intézményben időszakosan más kulturális programok – koncertek, cirkuszi és színházi előadások – is megvalósulnak.

Mára az AQB-ben a legkülönfélébb művészeti ágak képviselői találtak otthonra, zenétől az iparművészeten és táncművészeten át a képzőművészetig, így egy dinamikus, élő és kreatív közösség lakja be a házat, ahol a magyar és a külföldi művészek egymás munkájába betekintve, lehetőségeiket kitágítva tudnak alkotni.

 

Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek