Bakáts tér


CímBudapest, 1092, Bakáts tér 13
Bakáts tér

A Bakáts tér Budapest IX. kerületében található. A terület, ahol a tér kialakult Fellner János telke volt 1776-tól. 1872-ig Templom tér majd Nándor tér volt a neve, ezután kapta a Bakáts tér nevet. Közepén áll az Assisi Szent Ferenc-templom, ami Ybl Miklós alkotása, 1879. április 24-én szentelték fel.

A 10. szám alatt működött a Bakáts téri Kórház, aminek az épületében Erdey Gyula nőorvos létesített magánklinikát 1909-ben Erdey Szanatórium néven. 1913-ban a főváros megvette, és Bakáts téri Szülő- és Nőbetegosztályként működött a Szent István Kórházhoz csatolva. 41 betegszobában 166 beteget tudott fogadni, a vezetője Mansfeld Ottó volt. 1935-ben Budapest Székesfőváros Közkórházainak Eötvös Loránd Rádium és Röntgen Intézetévé alakították át. Ebből az intézetből hozták létre 1953-ban az Országos Onkológiai Intézetet, és egyúttal el is költöztették az épületből. A helyén általános kórház működött, amit 1967-ben a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központhoz csatoltak.

A Bakáts tér ismert és kedvelt kulturális rendezvényhelyszín. Május végétől augusztus végéig a Bakáts téri templom előtti téren különleges és otthonos közösségi helyszín nyílik, amely pihenésre és szemlélődésre, beszélgetésre, egyének és kis közösségek befogadására alkalmas.

Képtár
  • Bakáts tér kép 4267
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Tegnap Kráter, ma Vulkán: újabb fesztivál tört ki a láthatáron

Tegnap Kráter, ma Vulkán: újabb fesztivál tört ki a...

Tegnap még a kőbányai Kráterről írtunk, ma pedig már egy Vulkán tört ki a postaládánkból. Szerencsére ezúttal sincs szükség...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy headliner mennyiben felelős azért, amit az előzenekara mond vagy csinál?

Ed Sheeran kirúgta amerikai stadionturnéjáról Macklemore-t, miután a rapper a színpadon kiállt a palesztinok mellett – ez pörög most a közösségi és a mainstream online médiában világszerte. Csakhogy nem egészen ez történt.

Kőbányán tör ki a Kráter – három nap élőzene, elektronika és underground

Kráter ott keletkezik, ahol valami nagy erővel a felszínre tör. A Kráter Fesztivál esetében ez az energia elsősorban zenei: október első hétvégéjén élő koncertek, elektronika, techno, tört ritmusok és a hazai underground különböző rétegei költöznek be egy régóta alvó kőbányai villába és annak elvadult kertjébe.
Új koncertek