Bartók Plusz Operafesztivál


CímMiskolc, 3500, Több helyszínen
Bartók Plusz Operafesztivál

A Bartók Plusz Operafesztivált (2012-ig "Bartók + ... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál néven) azzal a céllal alapították az ezredfordulón, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. Az operafesztivál néhány év alatt a közép-európai operaélet fellegvárává tette Miskolcot. A rendezvényt a legmeghatározóbb Bartók-fesztiválként tartják számon, amely élvezi a Bartók-örökösök támogatását is. A fesztiválon a kezdetektől világjáró magyar művészek és nemzetközi operasztárok lépnek föl, és Kelet-Közép Európa szinte valamennyi jelentős operatársulata bemutatkozott már.

A Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt feladata Bartók Béla életművének ápolása. Színpadi és zenekari műveinek bemutatása így a fesztivál programjának állandó része.

A világhírű magyar zeneszerző mellett az operafesztivál hívószava – a fesztivál nevében 2012-ig a „+" jel mögötti tartalom – évről évre változott. Elsőként, 2001-ben Verdi, majd Puccini, Mozart, Csajkovszkij neve jelent meg a „+” után, majd stílusirányzatok (bel canto, verismo), nemzeti zenék (szláv, osztrák, francia), míg 2010-ben az európai operajátszás bemutatása következett Bartók + Európa néven. 2011-ben a rendezvény Bartók + Verdi elnevezéssel „visszatért” kiindulópontjához. Az „újrakezdés” után, 2013-ban megtörtént az irányváltás: a fesztivál nevéből kikerülő „+”-t felváltó „Plusz” a Bartók utáni operaéletre, és az operajátszás Bartók utáni jövőjére utal.

A Bartók Plusz Operafesztivál alapítása óta Bartók Béla szellemiségét képviseli: befogad és inspirál, támogatja a tehetségeket és megbecsüli az értékteremtő művészetet. Kutatja a világhírű magyar művész életművének hatását, az utána következő zene- és zenészgenerációk megnyilatkozásait. A bartóki életmű megőrzése és ápolása mellett missziója a Bartók utáni népszerű operarepertoár bemutatása, továbbá kortárs művek születésének elősegítése. Ennek köszönhetően számos új darab megírására kért fel zeneszerzőket a fesztivál, a 2013-tól meghirdetett „A jövő kulcsa” operaíró versenyeken pedig tehetséges komponistákat fedezett fel a nemzetközi zenei élet számára.

Az Ezrek operája a „Legyen az opera mindenkié!” elgondolás jegyében került bele a Bartók Plusz Operafesztivál Miskolc művészeti programjába. A világ operairodalmának halhatatlan remekműveit reprezentáló sorozatban bemutatott nagyszabású, ingyenes produkciók új megvilágításba helyezik a klasszikus operákat a díszletként megjelenő város, Miskolc szabadtéri helyszínein.

Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a...

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A Barba Negrában is tarol a latin pop: Alvaro Soler begurul Budapestre

Van valami furcsa állandóság abban, hogy a latin pop időről időre „új hullámként” tér vissza – miközben valójában sosem tűnik el: a 2020-as évek közepén megint ott tartunk, hogy ez a világzenei gyökerekből táplálkozó, mégis globálisan működő műfaj a mainstream egyik legstabilabb pillére lett.

Nem mindenkinek tetszett, amikor a Duran Duran köszönetet mondott

Egy feldolgozáslemez mindig rizikós vállalás, de a Duran Duran esetében ennek különösen nagy volt a tétje, mert a zenekar csak néhány évvel korábban tért vissza a csúcs közelébe. 1995-ben viszont mások dalaihoz nyúltak, ráadásul nem egy jól körülhatárolható korszakból, hanem egymástól teljesen távoli zenei világokból.
Új koncertek