Menopauza

Batthyány-kastély Bicske


HonlapNem ismert
CímBicske, 2060, Kossuth Lajos u. 42.
Batthyány-kastély Bicske
A Batthyány-kastély Bicskén, Fejér megyében található.A kastélyt Batthyány Lajos gróf, Magyarország utolsó nemzeti nádora építtette 1754-1755-ben. 1770 körül bővítették Batthyány József érsek kezdeményezésére, az ő nevéhez fűződik a kastélyhoz tartozó házi kápolna kialakítása is. A kastély Hild József tervei készült. Batthyány Tivadar, a király személye körüli miniszter átalakíttatta 1796 és 1799 között későbarokk és koraklasszicista stílusban. Az épület U-alakú, kétemeletes, 64 helyiségből álló kastély.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc idején ebben az épületben volt három egymást követő osztrák parancsnok főhadiszállása. A II. világháborúban német, majd magyar hadikórházként szolgált. A bicskei kastélyépülethez is fűződik anekdota: 1921-ben Zita királyné számára a keleti szárnyban egy vendégszobát készítettek elő. Ekkor próbált IV. Károly király visszatérni a trónra. Végül azért nem szállt meg itt a királyi pár, mert nem akarta, hogy sikertelen kísérlet esetén egy Batthyány-kastélyban fogják el, és ezért együtt emlegessék a Habsburg és a Batthyány nevet.
A 19. század második felében Brachfeld Jenő, majd Wolfinger Adolf lett a kastély és a birtok tulajdonosa. 1897-ben Rosenfeld Henrik örökölte a kastélyt. 1912-ben Károlyi Zsuzsanna grófnő szerezte meg az uradalmat, aki gróf Batthyány Gyula festőművészhez ment feleségül. Így az épület újra Batthyány-kastély lett. 1928-ban a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium vásárolta meg a kastélyt, majd ingyenes használatra átadta a székesfővárosnak. Budapest városa anya-és csecsemővédelmi intézetet hozott létre az épületben. Tehát 1929 óta gyermekotthon működik benne.
Jelenleg a Magyar Állam tulajdona, a Fővárosi Önkormányzat ingyenesen használja, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon működik a kastélyban. A kastély dísztermében intézménytörténeti kiállítás tekinthető meg. Itt az árvaház idejéből származó képek, dokumentumok, oktatástörténeti érdekességek láthatóak. Itt őrzik Erzsébet királyné és Ferenc József ezüst lúdtollát és kristály tintatartóját.
A kastély nyugati szárnyában Batthyány emlékkiállítás kapott helyet. A Batthyány-relikviák között találjuk Batthyány Lajos székét és bölcsőjét. Gróf Batthyány Gyula számos festménye látható itt.A kastélypark az ország egyik első angolparkja volt, melyben hidakat, grottát, és a kor új igényei szerint holland házikót és üvegházat is emeltek. A 11 hektáros, nemes szépségű kastélypark kiemelkedő történeti, művészeti, kulturális értékénél fogva védett műemlék. Ebben a gyönyörű környezetben, a kastély díszudvarában rendezzük meg évről-évre a nyári szabadtéri színházi előadásokat, hangversenyeket, koncerteket.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek