Békés Megyei Jókai Színház


CímBékéscsaba, 5600, Andrássy út 3.
Békés Megyei Jókai Színház
ékéscsabán 1840 óta rendeznek színi előadásokat, és kezdetben itt is olyan vándortársulatok léptek fel, a község erre alkalmas termeiben.

A mai állandó színházépületet -, amit akkor „Vigardának", vagy Vigadónak neveztek - közadakozásból építtették a csabaiak, Halmay Andor építész tervei alapján Sztraka Ernő városi mérnök irányításával. Az akkori színházterem összesen 600 férőhelyes volt (az állóhelyeket is beleértve). A színházépület megnyitója 1879. március 8-án volt.

Az épületet 1912 őszén Spiegel Frigyes és Englerth Károly építészek tervei szerint, Wagner József vezetésével átalakították. Az ünnepélyes átadás 1913. november 8-án zajlott. Az új terem 630 férőhelyesre bővült, ruhatárakat, büfét és nem dohányzó részt alakítottak ki benne. Kibővítették a színpadot, zsinórpadlást, süllyesztőt szereltek be. Korszerűsítették a világítást és bevezették a központi gázfűtést.

A színház épületében lévő Vigadó a város kulturális életében kiemelkedő szerepet töltött be, előadóesteket, koncerteket, bálokat és estélyeket tartottak a csodálatos helyiségben, ahol aranyozott velencei metszett tükrök, és intarziás parketta kápráztatta el a közönséget. A II. világháborút úgy-ahogy szerencsésen átvészelve 1953-ban megpecsételődött a Vigadó sorsa. A lebontásra ítélt Apolló mozit helyezték ide, igaz ideiglenesen. Két év alatt teljesen tönkrement. A mozi után ismét a színházé lett a terem, előbb festőműhelynek majd később próbateremnek használták. 1994-ben szinte a színház egészét érintő felújítás történt, melynek során a Vigadó is megújult és ismét pompájában várja a város közönségét. A színházterem jelenleg 420 fő befogadására képes.

Társulat:

A színháznak 1954-ig nem volt állandó társulata, az akkoriban működő magántársulatok szerződtek a várossal egy-egy, vagy egy-két évadra, így a szereplőgárdát és a vezetők állandóan váltották egymást.

Aztán az akkori Népművelési Minisztérium "a Minisztertanács felhatalmazása alapján, a Pénzügyminisztériummal egyetértésben 1954. szeptember 15-i hatállyal, békéscsabai székhellyel, Békés megyei Jókai Színház elnevezéssel színházat létesített".

A színház azóta működik állandó társulattal, jelenleg a Békés Megyei Önkormányzat fenntartásában.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek