Budapest Bábszínház


CímBudapest, 1062, Andrássy út 69.
Budapest Bábszínház
A Világörökség részének nyilvánított Andrássy út közepén, 100 évnél régebbi 8 emeletes műemléképületben játszik a 60 éves Budapest Bábszínház, Közép-Európa legnagyobb bábszínháza.
A 403 férőhelyes, minden korszerű színpadtechnikai berendezéssel felszerelt színháztermen kívül az épület IV. emeleten található a 99 néző befogadására alkalmas, variálható nézőterű, intim hatású kamaraterem, a Játszó-Tér.
Az 1949-ben alakul Állami Bábszínház jogutójaként 1992-ben vette fel az együttes a Budapest Bábszínház nevet. Ez a társulat sokáig az egyetlen professzionista bábszínház volt hazánkban. A színház története során színvonalas gyermekműsorai mellett főleg felnőtt műsorairól vált híressé bel- és külföldön. Klasszikus drámák szuverén bábváltozataival bizonyította a bábjáték egyenrangúságát a színházművészet valamennyi ágával. Így aratott világsikert a Csongor és Tünde, a Szentivánéji álom, a Vihar és Az ember tragédiája, csakúgy, mint Beckett némajátékai, Mrozek bábpantomimje, Dürrenmatt tragikomédiája, Petőfi János vitéze.
A Bábszínház történetének legmesszehangzóbb sikereit a sajátos eszközökkel megfogalmazott komolyzenei művek bábelőadásai aratják mind a mai napig. Mozart Varázsfuvolájának marionett előadása, Bartók, Kodály, Csajkovszkij, Sztravinszkij Ravel és Prokofjev zeneműveinek bábadaptációi nemcsak Európa-szerte öregbítették a magyar színházkultúra hírnevét, de eljutottak már valamennyi a kontinensre is.
A világjáró Budapest Bábszínház a legutóbbi években a franciaországi MagyArt Fesztiválon, az olaszországi Magyar Kultúra hónapján, a belgiumi Europálián ugyanúgy képviselte a hazai művészetet, mint Kínában, USA-ban, Tajvanon, Hong Kongban, Ausztráliában. Az együttes szívesen látott vendég évről-évre a hazai művészeti rendezvényeken, a kecskeméti, békéscsabai, miskolci, pécsi fesztiválokon is.
1994 óta Meczner János a Budapest Bábszínház igazgatója. Az azóta eltelt időszakban irányításával újraindult a bábszínész képzés. A zenés produkcióknál meghonosította az élőzenekart a bábszínpadon, megszületett az első eredeti magyar bábopera, bábmusical és klasszikus operett bemutató marionettekkel.

Végül néhány sokatmondó adat: A társulat létszáma: 110 fő közalkalmazott, ebből művészállomány 40 fő Éves előadásszám: 320, nézőszám évente: 95000. A színház 1994 óta 70 bemutatót tartott, ennek éppen a fele volt eredeti bemutató. Ugyanebben az időszakban a külföldi vendégjátékok száma 57 volt.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek