Ferencvárosi Fesztivál


CímBudapest, 1093, Török Pál utca 3
Ferencvárosi Fesztivál
Először 1993-ban voltak szabadtéri előadások a Bakáts téren. Akkor különböző műfajú kamarazenei darabokat mutattak be. Az eseménynek vitathatatlan közönségsikere és nagy visszhangja volt. A jó fogadtatás, nagy érdeklődés indította el az évenkénti nyári fesztivál megrendezésének gondolatát.

A rendezvény 1994-től viselte a Ferencvárosi Ünnepi Játékok nevet. Kezdetben főleg komoly- és könnyűzenei művekből, kis- és nagyzenekari koncertek szerepeltek műsoron, más színházi műhelyekben született produkciókat hívtak vendégként a felépített színpadra, majd szélesedett a paletta. Később táncjátékok balett-előadások műsorra tűzésével bővülve. Kifejezetten a térre rendezett saját zenés bemutatók is megjelentek a programban. Kialakult az össz-előadóművészeti fesztivál.

Az elmúlt években a fesztivál rendezvénysorozatában hagyományosan megrendezésre került templomi koncert, egy-egy szabadtéri könnyű- és komolyzenei koncert, táncjáték, vagy balett előadás, musical- vagy rock-produkció. Az esemény záró előadása a szabadtéri opera bemutató volt.

A fesztivál minden esztendőben június 15-töl július 15-ig terjedő időszakban, Budapest IX. kerületében a Bakáts téren felállított szabadtéri színpadon és az Assisi Szent Ferenc templomban, illetve a templom előtt került megrendezésre.

Nagyságrendi besorolás szerint országos viszonylatban is az elsők közé sorolják ezt a nyári rendezvénysorozatot.

A Bakáts téren felépített színpad Pest legnagyobb szabadtéri színpada volt, és jó ideje itt volt látható nyaranta Budapest egyik legnagyobb szabadtéri opera bemutatója.

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne...

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ismerős nevek az ismeretleneknek fenntartott színpadon

Tizennyolc év után eltűnt a Reading és Leeds fesztiválokról a BBC Introducing színpada, amely kezdő, sokszor kiadó és komoly iparági háttér nélküli zenészeknek adott lehetőséget a bemutatkozásra. A helyére lépő Canopy programjában eközben több világhírű szülő gyereke is helyet kapott. Nem azt firtatjuk, hogy megérdemlik-e,...

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...
Új koncertek