Forrás Ifjúsági Központ


CímEger, 3300, Bartók tér 6.
Forrás Ifjúsági Központ

1972-től 1991-ig Megyei Úttörőház
1991-től 2006-ig Forrás Gyermek-Szabadidőközpont
2006-tól Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ
2006. március 9-i közgyűlésén Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata a célközönség és a kulturális-közművelődési tevékenység bővítéséről hozott határozatot. A felújított és megújított intézmény az ifjúsági programokkal és ifjúsági közösségek befogadásával járult hozzá az önkormányzati ifjúsági feladatok ellátásához. A félmilliárd forintos címzett minisztériumi és önkormányzati beruházás révén megvalósult felújítás és bővítés során a "Forrás" alapterülete csaknem a kétszeresére nőtt. Önálló, új és korszerűen felszerelt színházteremmel, esztétikus installációkkal felszerelt galériával és öt műhelyteremmel bővült.
E feltételek a fiatalok önálló kezdeményezéseinek a befogadását, fesztiválok, versenyek, színjátszás, zenei programok, ifjú tehetségek kiállításait és koncertjeit, szabad művészeti műhelyekben való alkotást, óriás játszóházak és játszónapok szervezési lehetőségét nyújtották, és egy "társalgó" közösségi tér kialakítását tették lehetővé a 6-14 éves korosztálynak.

2008. január 1-jétől a Művészetek Háza Kht. Eger és a Bartakovics Béla Művelődési Központ integrációjával, Egri Kulturális és Művészeti Központ.

Az Egri Kulturális és Művészeti Központ részeként az épület továbbra is elsősorban a gyermekrendezvényeknek ad helyet, és széles kínálattal fogadja a gyermek (és ifjúsági) korosztályt.
A legkisebbek az óvodások, csoportos és hétvégi "egyéni", illetve családi játszóházakban, "ovis néptánc" programokon fejleszthetik képességeiket: kézügyességüket, ének-zene-tánc tudásukat, ritmus érzéküket, rajzpályázatokon vehetnek részt. A nagyobbak a képző-, ipar-, táncművészet és színjátszás alapjaival ismerkedhetnek, saját kezűleg kipróbálhatják népművészetünk sokszínű ágát, pályázatokon, versenyeken vehetnek részt, játszóházak, táborok, túrák, sportrendezvények, művészeti fesztiválok résztvevői lehetnek, ha a "Forrás" látogatói.
Nyári táboraink sokféle tematikájában kreatív elemekkel jelenik meg az egészséges életmód, a tehetséggondozás, a környezeti nevelés. Valamennyi sok játékkal, extra programelemekkel nyújtja a rekreációt.

Fő célunk, szabadidő-eltöltésük hasznos, kulturált módon szórakoztató eltöltésének segítése, önálló kezdeményezéseik támogatása, személyiségük fejlesztése.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek