Gárdony, Római Katolikus Templom


CímGárdony, 3300, Hatvani kapu tér 4.
Gárdony, Római Katolikus Templom
Állandó kőszínháza 1904 óta van Egernek. Az egész színház 920 m2 területen épült fel. A színházavató díszelőadásra 1904. augusztus 20-án került sor. Az est díszvendége Gárdonyi Géza volt, aki külön erre az alkalomra írta a "Dobó István szelleme" című előjátékot. A jelenet bemutatását követően került sor Dobsa Lajos: István, első magyar király című szomorújátékának előadására. 1908-ban az épületbe költözött az első egri mozgófénykép vállalat,a mozi, amely a színházban tartotta előadásait.1948-ban államosították a színház épületében üzemeltetett Palota mozit, majd 1949-ben a színház épületét is államosították. 1955-ben Eger végre önálló társulattal rendelkező színházat kapott. Az épület ekkor vette fel a Gárdonyi Géza nevet. 1964. december 14-én a felújítást követően, megnyílt az új épület.  Az ünnepi alkalomra az Egri csillagokat tűzték műsorra. Az önálló társulattal rendelkező egri színház életében már végjáték az 1965/66-os évad. Már régóta sejteni lehetett az önállóság megszüntetését. 1967-től az egri színház befogadó színház lett. 1996-ban pályázatot írtak ki a színház igazgatói posztjára. Az öt pályázó közül a Megyei Közgyűlés Beke Sándort választja a Gárdonyi Géza Színház vezetőjének. Az új igazgató-főrendező a családra és a morálra épülő művészi elveit igyekezett mihamarabb valóra váltani. Ennek jegyében mutatták be Ratkó József: Segítsd a királyt című drámáját 1996. augusztus 12-én. Az első egri évad műsorterve egyaránt tartalmazott klasszikusokat és külföldi szerzőket, zenés vígjátékot és fajsúlyos drámákat. 2000-ben a rekonstrukció és bővítés megvalósulásával lényegesen javultak a színház működési körülményei, és mintegy 1500 m2-rel növekedett a színházépület alapterülete.
Képtár
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15982
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15983
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15984
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15985
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15986
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15987
  • Gárdony, Római Katolikus Templom kép 15988
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek