Hátsó Kapu


CímBudapest, 1074, Dohány utca 13
Hátsó Kapu
Hátsó Kapu néven új kulturális tér nyílt 2103. február 28-án a budapesti Dohány utca 13-ban. Kortárs zenei koncertekkel, dzsessz- és más improvizációs programokkal, színházi és táncelőadásokkal várják majd az érdeklődőket.

A Hátsó Kapu nemcsak a Dohány utca 13-ból, de a Rákóczi úti Fókusz könyváruházból is megközelíthető, hétfőtől péntekig reggel fél tíztől éjfélig, a hétvégéken tíztől éjfélig tartanak nyitva kávézóként, de az előadások alatt természetesen bezárják az ajtókat - hangzott el a csütörtöki épületbejáráson.

A Hátsó Kapu a Városi Színház, valamint a Pentaton Koncert- és Művészügynökség együttműködésében jön létre - részletezte Lőrinczy György, a Pentaton ügyvezetője.

A Városi Színház így kéthelyszínes nonprofit kulturális vállalkozássá vált, melynek másik játszóhelye az egy éve megnyílt Rózsavölgyi Szalon. Szalai-Szabó István művészeti és ügyvezetésével működik a Hátsó Kapu, míg a Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetője változatlanul Zimányi Zsófia marad.

Zimányi Zsófiához és Lőrinczy Györgyhöz csaknem két évtizedes munkakapcsolat köti Szalai-Szabó Istvánt, a Sirály,a  Millenáris Fogadó, a Bárka korábbi kulturális vezetőjét. Mint a csütörtöki sajtótájékoztatón kiderült: Kolosi Tamás a Líra könyv Zrt. vezetője mutatta meg a Fókusz könyváruház kihasználatlan raktárhelyiségét Szalai-Szabónak, aki annak ellenére, hogy nem akart újabb kulturális helyet nyitni, egyből megkedvelte a Dohány utca 13. alatt található 237 négyzetméteres teret és azonnal elkezdte tervezni a Hátsó Kapu koncepcióját.

Zimányi Zsófia elmondta, azért keresett egy új kulturális térnek helyszínt és lehetőséget, mert a Rózsvölgyi Szalonban többször keresték meg  különböző művészek kiváló ötletekkel, melyek  - mint fogalmazott - sajnos nem illettek a Rózsavölgyi profiljába. Ezeknek az előadóknak nyílik most meg egy új tér a Hátsó Kapu létrejöttével - tette hozzá.

Szalai-Szabó úgy fogalmazott a sajtótájékoztatón, hogy csak az ilyen fajta összefogások menthetik meg a mai magyar kulturális életet. A művészeti vezető a színházi előadásokkal kapcsolatban elárulta, hogy az „itt és most"-ra reagáló előadásoknak szeretnének helyszínt adni. Többek között a KoMa, HOPPart és Titkos Társulat darabjainak.

Többféle projekt valósul meg június 9-ig, az évad zárásáig. A gyerek programokat kéthetes váltásban, szombaton és vasárnap tartják majd, ahol a Búzavirág Bábszínház, valamint a Dolgozó alkotóműhely várja a gyerekeket.

A Hátsó Kapu színházi előadásokra, koncertekre, gyerekprogramok szervezésére is alkalmas. A mobil nézőtéren 50-80 vendég ültethető le kényelmesen. Nyaranta sem zárnának be, ekkor a turisták a negyed történelmi és kulturális hagyományaival ismerkedhetnek meg többek között filmes formában az Óvás Egyesület segítségével.

Lőrinczy György a Heti Válasz Online kérdésére elmondta: nem akarnak a kerületben lévő romkocsmákkal konkurálni. Céljuk egy más kulturális tér, egy másik alternatíva létrehozása.

Nyitányként március 2-án délután az Élményműhely sorozatban a Hogyan mozog a szám? elnevezésű családi programban Jakobi Nóra és Váczi Dániel a zene, ritmus és mozgás segítségével vezeti a gyerekeket a számok birodalmába. Este a Táp Színház Alatta, felette, kintről be, bentről ki... című előadása nyitja a felnőtteknek szóló előadások sorát, másnap Kárpáti Péter Sörprájzpartija látható.

Forrás 

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Oasis Budapesten? A 2026-os turné esélyei és realitásai

Oasis Budapesten? A 2026-os turné esélyei és realitásai

Bár az Oasis 2025-ös visszatérése a Live ’25 Tour formájában már önmagában is történelmi eseménynek számít, egyre több jel utal arra, hogy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ahol Neked is szól egy dal: exkluzív koncertek a Szegedi Szabadtérin!

Magyarország kedvenc nyári színházi fesztiválja, a 94 éves Szegedi Szabadtéri Játékok kulturális élmények sokaságát nyújtja minden nyáron! Bár a Dóm téri nagyszínpad grandiózus operett- és musical előadásai, az Újszegedi Szabadtéri Színpad szórakoztató vendégjátékai minden színházrajongó számára tartogatnak...

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

FACT CHECK: tényleg fellép az Akváriumban Jason Momoa a zenekarával?

IGEN!!! Az ÖOF TATATÁ augusztus 16-án, szombaton az Akvárium Klubban ad koncertet Budapesten. A trió tagjai: Jason Momoa (basszus), Mike Haydes (gitár, ének) és Kenny Dale Borrill (dob). A trió már 2024-ben is aktív volt, és egy sor élő koncertet adott Új-Zélandtól az Egyesült Államokig, mielőtt 2025-ben világturnéba fogtak volna.

Bagossy Brothers, Margaret Island, Carson Coma és mások: a Budapest Parkban debütál a Superalbum

Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen este a Superalbum élő premierje:...
Új koncertek