Hilton Dominikánus Udvar


HonlapNem ismert
CímBudapest, 1011, Hess András tér 1-3.
Hilton Dominikánus Udvar
A domonkosok Szent Miklós templomának és kolostorának XIII-XV. századi maradványait bravúros építészeti megoldással az elegáns Hilton hotel belsejébe építették. A Dominikánus Udvar szabadtéri előadások színhelye.

A Dominikánus udvarban áll Julianus és Gerhardus barátok szobra (Antal Károly alkotása, 1937).
Talapzata haraszti mészkő, bronzszobor. Álló férfi keletre mutat a mellette térdelő férfinek. Eredetileg a halászbástya ÉNY-i tornya mellett állt. 1976-ban a Hilton szálló építésekor az egykori domokosrendi templom apszisán helyezték el. Mellette kőtáblákon több nyelvű ismertető szöveg.
"Juliánus domokos barat 1235-ben negyedmagával az őshazában magyarok felkutatására indult. Sok viszontagság után két társa viszatért. A harmadik Gerhardus a cél elérése előtt halt meg. Julianus egyedül jutott el a Volga folyó mellé Baskiria Tatára, ahol megtalálta a keleti magyarokat. Második útján 1237-ben már nem juthatott el a keleti magyarokhoz mert a mongolok elsöpörték őket. Ő a legelső európai utazó aki komoly/híreket hozott a mongolokról.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek