Kanizsai Művelődési Központ (Hevesi Sándor Művelődési Központ)


CímNagykanizsa, 8800, Széchenyi tér 5-9.
Kanizsai Művelődési Központ (Hevesi Sándor Művelődési Központ)

A Kanizsai Kulturális Központot 2008. január 1-vel alapította Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata, a város önkormányzati fenntartású kulturális intézményeinek összevonásával. 2014 óta három közművelődési intézmény – Hevesi Sándor Művelődési Központ, Móricz Zsigmond Művelődési Ház, Medgyaszay Ház – valamint öt városkörnyéki kulturális színtér – Bagola, Bagola-Fakos, Sánc, Nagyrác út, Bajcsa – egysége alkotja a Kanizsai Kulturális Központot.

A szervezet széleskörű közművelődési tevékenységet folytat nem csupán a településen, hanem a közel 80 ezres kistérségben. Évente 20-30 színházi előadást, 15-20 komolyzenei hangversenyt, 10-15 könnyűzenei koncertet és számtalan iskolai és városi programot rendezünk. A színházbérleti rendszer a zalaegerszegi, veszprémi és budapesti társulatokra épül, de más vidéki és határon túli színházakat is vendégül lát. A színházszerető közönségnek nyáron a Kanizsai Nyári Színház kínál igényes szórakozást.

A nemzeti ünnepek, emléknapok, évfordulók illetve a különböző közösségi programok megszervezésében partnerként együttműködünk az önkormányzati intézményekkel, a civil szervezetekkel a rendezvények szakmai előkészítése és technikai hátterének biztosítása érdekében.

A Kanizsa Nemzetközi Jazz- és Világzenei Fesztivál hazánk egyik legrégibb jazzrendezvénye – immár több mint négy évtizedes múltra tekint vissza –, ahol a nagyérdemű közönség világhírű muzsikusokkal találkozhat.

Tavaszköszöntő kulturális program-kavalkádunk a nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztivál, amelynek keretében szinte valamennyi művészeti műfaj képviselteti magát. A nagyobb volumenű városi események megvalósításakor együttműködünk a város vezetésével, és partnerek (civil szervezetek, társintézmények, iskolák) bevonásával igyekszünk a lehető legszínvonalasabban megrendezni a kulturális programokat.

A Kanizsai Kulturális Központ nívós fesztiválok szervezőjeként tagja a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetségének.

Ismeretterjesztő előadásokat, szabadegyetemi sorozatokat és kedvelt közhasznú tanfolyamokat is kínálunk az érdeklődőknek.

Évszakonként szervezzük meg Családi Hétvégéinket, ahol minden korosztály számára ajánlunk valamilyen érdekes kulturális eseményt.

Népszerűek képzőművészeti tárlataink a Hevesi Sándor Művelődési Központ Ősze András galériájában, de a tanulóifjúság is bemutatkozhat alkotásaival az Ifjúsági Galériában. Immár több mint négy évtizede – kétévente – hirdetjük meg az „Életünk” Országos Fotópályázatot, amelyre 2-300 fotó érkezik nemcsak az országból, de határainkon túlról is.

A szakmai alkotóműhelyek közül országos és nemzetközi sikereket ért el a Kanizsa Fotóklub, a Kamera ’67 Filmstúdió és a Kanizsa Folt Csoport, de a Hevesi Sándor Versmondó Kör ifjú tagjai is öregbítik városunk jó hírnevét. A népi hagyományok átörökítésében jeleskednek a szövő és a népi díszítőművészeti műhelyeink.

Helyet és szereplési lehetőséget biztosítunk intézményegységeinkben a város elismert művészeti csoportjai: a Premier Táncklub, Nagykanizsa Város Vegyeskara, a Zalagyöngye Táncegyüttes, valamint a Csillag Citera Együttes és Baráti Köre részére.

Intézményegységeinkben több civil szervezet végezheti tevékenységét munkatársaink módszertani útmutatása, szakmai támogatása révén.

A Kanizsai Kulturális Központ koordinálja Bagola, Bagola-Fakos, Sánc, a Nagyrác út és Bajcsa közösségi színtereinek kulturális eseményeit is.

Folyamatos és konstruktív együttműködésre törekszünk a város közművelődési és közgyűjteményi társintézményeivel, az oktatási intézményekkel, a civil szervezetekkel és a média képviselőivel az egyetemes és a magyar kulturális értékek színvonalas közvetítése céljából.

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Pillanatgyár a sivatagban: Coachella 2026/1. hétvége

Az amerikai Coachella első felvonását 2026. április 10-12. között rendezték meg, és már az első hétvége után uralta a nemzetközi sajtót és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Kik ezek a pöttyös ruhás őrültek???

Megvan az, amikor belepillantasz egy videóba, és nem tudod eldönteni, hogy mit látsz: performance, internetes tréfa vagy valami egészen komoly cucc? Az Angine de Poitrine pont ez a kategória: pöttyös ruhás, fura maszkos, enyhén földönkívülinek kinéző figurák, akik mikrotonális prog-pszichedéliát (eskü', van ilyen) játszanak, és...

Húszéves a Müpa orgonája

A hölgyek korát firtatni ugyebár nem illik – főleg, ha egy királynőről van szó. Márpedig az orgona a hangszerek királynője. Ilyenkor viszont mégis kivételt tehetünk: nem illetlenségből, hanem tiszteletből. És mert ritkán adódik alkalom, hogy egy egész hétvége szóljon arról, mit tud egy ilyen rangú „ünnepelt”.
Új koncertek