Kaposvár - Club Chrome


CímKaposvár, 7400, Petőfi tér 2.
Kaposvár - Club Chrome

Tisztelt Vendégeink!

 

Hosszú évek pihenője után ismét megnyitotta kapuit - a Petőfi téri "csigahídon", avagy a gyalogos MÁV felüljárón - a Club Chrome! A Club üzemeltetőinek a célja nem más, mint hogy visszahozza a régi idők fényét, mindezt olyan közönség számára, mely a kulturált szórakozás híve.  A club területére péntekenkét 20, míg minden szombaton 23 éves kor felett lehet belépni, biztosítva ezáltal a város - mindezidáig hanyagolt - idősebb rétegeinek is a hétvégi kikapcsolódást. A Club területén olyan fény és hangtechnikával találkozhat a kedves vendég, amely valóban európai szintű, ezáltal is biztosítva azon célkitűzésünket, hogy a vendég öröme, szórakozása számunkra az első. Három szintünkön biztosítani tudjuk a kellemes beszélgetésre, táncolásra, vágyó vendégek igényeit, illetve vállaljuk teljesen zárt céges és munkahelyi bulik megrendezését, vagy akár bármelyik hétvégén a legfelső szint elkülönítését saját pulttal, megrendelőink számára. A Club zenei világa elsősorban a ’90-es évek zenéire épül, de hallhatnak slágereket a ’80-as évek és napjaink zenéiből is.

Legyen vendégünk Ön is a város legexkluzívabb helyén! Tapasztalja meg élőben mottónkat:

„Csúcs a belvárosban, a belváros csúcsán!”

Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek