Karinthy Színház


CímBudapest, 1113, Bartók Béla út 130.
Karinthy Színház

A Karinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi. A Hököm Színpad néven létrejövő új színházi forma, a régóta vágyott és addig vajúdó színházi struktúraváltás első hírnöke lett. 1988-ban jelentős fordulat történt a színház életében. Nevüket Karinthy Színházra változtatva elfoglalták azóta is működő XI. kerületi helységüket, a volt Haladás mozi épületét a Bartók Béla út 130. alatt. A helység felújítását a vállalkozás maga finanszírozta, jelentős bankkölcsönt vállalva és megtermelve az évek során. Így lett Budának saját, folyamatosan játszó, új kőszínháza. Nevéhez méltón, természetesen rendszeresen játszik Karinthy műveket: Gőz, Gellérthegyi álmok, Bösendorfer, Dunakanyar, illetve: Bűvös szék, Visszakérem az iskolapénzt, Tanár úr, kérem! stb. Kiemelkedő hatása volt Karinthy Márton: Korai fagy / az ismert film nyomán / készült színpadi játékának, amely korunk pestiséről, az AIDS-ről szólt, katartikus hatást, nagy társadalmi visszhangot kiváltva. A Karinthy Színház rendszeresen hív meg vendégrendezőket, helyet biztosít más együttesek bemutatkozásának is, ezzel is színesítve művészi palettáját. HASZNOS INFORMÁCIÓK: A Karinthy Színház pénztárában, hétfőtől-péntekig 14-19 óráig, és hétvégén előadás napokon 14 órától az előadás szünetéig. Megközelíthetőség: BUDA NÉPSZERŰ SZÍNHÁZA megközelíthető, a 49-es és a 19-es villamossal, a Móricz Zsigmond körtértől a harmadik megálló a Kelenföldi Pályaudvar felé, a Bartók Béla úton. JÓ PARKOLÁSI LEHETŐSÉG!

 
Képtár
  • Karinthy Színház kép 41728
  • Karinthy Színház kép 41729
  • Karinthy Színház kép 41730
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek