Kogart Rendezvényház


CímBudapest, 1062, Andrássy út 112.
Kogart Rendezvényház

A Világörökség részeként védett Andrássy úti klasszicista palotasor egyik legszebb épületét Landauer Ferenc József pesti polgár építtette nyári rezidenciának az 1800-as évek végén. A felújítások során mindent megtettünk örökségünk védelmének és mind teljesebb megőrzésének érdekében az épületen belül és közvetlen környezetében egyaránt. Éppen ezért még a kerttervező sem kaphatott szabad kezet: egy húszméteres öreg fát kellett átmentenie a jelenkorba. Munkánkat siker koronázta és a megújult épület pompáját a mai kor embere is megcsodálhatja.


A műemléki védettség alatt álló épületet 2004 tavaszán nyitottuk meg, s azóta több száz cég rendezvényének szolgált otthonául. A KOGART Ház különlegessége az a szinte kézzel fogható miliő, amely az épület régi falaiból, a műalkotások közelségéből árad. Vendégeink egy időben élvezhetik a kiállításokon bemutatott műtárgyak örök szépségét, a kitűnő programokat, az éttermünk exkluzív gasztronómiai különlegességeit és mindezekhez társuló magas színvonalú szolgáltatásainkat.


Az épület építészeti adottságainak köszönhetően kiváló helyszín különleges gálavacsorák, fogadások, konferenciák, tréningek, továbbképzések, aukciók megtartásához. Látványos környezetben tudja fogadni vendégeit és üzleti partnereit; kulturális program biztosításával (zártkörű tárlatvezetés, előadóestek, zenés produkciók) igazodunk az Ön igényeihez; exkluzív kiállító tereinkben koktélpartik, állófogadások és ültetett vacsorák is helyet kaphatnak művészi környezetben. Nálunk egy fogadás vagy vacsora nem csupán egy rendezvény. Élmény, melyet sem Ön, sem vendégei nem fognak elfelejteni és szívesen látogatnak újra hozzánk.


 


 



  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne...

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ismerős nevek az ismeretleneknek fenntartott színpadon

Tizennyolc év után eltűnt a Reading és Leeds fesztiválokról a BBC Introducing színpada, amely kezdő, sokszor kiadó és komoly iparági háttér nélküli zenészeknek adott lehetőséget a bemutatkozásra. A helyére lépő Canopy programjában eközben több világhírű szülő gyereke is helyet kapott. Nem azt firtatjuk, hogy megérdemlik-e,...

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...
Új koncertek