Magyar Szentföld templom


HonlapNem ismert
CímBudapest, 1021, Heinrich István utca 3-5.
Magyar Szentföld templom
A Magyar Szentföld Templom (II. kerület, Heinrich István utca 3-5.) az egyik legmostohább sorsú budapesti épület - bár azért páran biztos versengenek ezért a címért. Már magának a tervezőjének is elég hányatott élete volt, hiszen Molnár Farkas maradhatott volna Bauhaus tag Németországban és ha enged Gropius biztatásának, Breuer Marcellhez hasonló sztárépítész lehetett volna Amerikában. Ám ő itt maradt, ahol viszont nagyon nem bírták az avantgarde elképzeléseket. Ezért is volt fontos, hogy végül ő tervezhette a magyar Szentföld Templomot, mely szentföldi helyek hű mását rendezte volna körbe kápolnák formájában, közrefogva a fő teret, amit egy óriási betonhéj kupola fedett volna. Molnár 45-ben meghalt egy bombatámadásban, művét pedig soha nem fejezték be. A meglevő kápolnarészekbe különböző intézmények költöztek, az épület állapota pedig "természetesen" mára siralmas lett. Szinte magától értetődő az is, hogy rendezetlen tulajdonviszonyok bonyolítják dolgot.

A Szentföld templomának másolataként kezdték el építeni a XX. Sz elején. Majd az építkézés abbamaradt. Kiválóan alkalmas külömböző kulturális rendezvények helyszínéül.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek