Magyarországi Német Színház


CímSzekszárd, 1071, Bethlen Gábor tér 3.
Magyarországi Német Színház

A Magyarországi Német Színházat 1983-ban alapították a Tolna megyei megyeszékhelyen, Szekszárdon. 1994-ben lelt mai otthonára, a szecessziós stílusban épült belvárosi épületben, mely korábban a Mozgó Világ mozi otthona volt.

A színház fő feladatai a német nyelv és a német nyelvű színházi irodalom ápolása és közvetítése, valamint a magyarországi németek kulturális értékeinek és hagyományaink megőrzése. A teátrum egyúttal hídként is szolgál a magyar többségi és a német kisebbségi kultúra között. Az előadásokat magyar nyelven feliratozzuk.

A repertoár minden évadban tartalmaz klasszikus és kortárs darabokat a felnőtt és tizenéves közönség számára, egy osztálytermi darabot a középiskolás korosztály számára és egy színpadra alkalmazott mesét a kisgyermekek számára. Minden második évadban műsorra tűzünk egy a magyarországi német kisebbség történetének valamely kiemelt aspektusát feldolgozó produkciót is. Színházpedagógiai programjaink révén nagy hangsúlyt fektetünk az oktatási intézményekkel való együttműködésre és a fiatalok színházi nevelésére az ZsebSzínház-i meseelőadásaink valamint a színpadi előadásokhoz kapcsolódó felkészítő és feldolgozó foglalkozásaink formájában.

Mivel a német kisebbség az ország területén elszórtan él, a DBU csapata szinte minden előadásával rendszeresen járja a vidéket. Ezen túlmenően színházunk jó szakmai és partneri kapcsolatokat ápol a német nyelvterületen élő és/vagy működő szerzőkkel, társulatokkal és színházakkal (pl. Bautzeni Német-Szorb Népszínház), melyek elősegítik, hogy nemzetközi együttműködésekben vehessünk részt.

A DBU-nak jelenleg 20 alkalmazottja van. A színészek ötfős állandó csapata német és magyar színészekből áll. Kiterjedt vendégművész körrel rendelkezünk Németországban, Ausztriában és Magyarországon. Német, osztrák, magyar és szerb rendezőkkel valamint díszlet- és jelmeztervezőkkel dolgozunk együtt, amely lehetővé teszi, hogy folyamatosan új impulzusok érhessenek bennünket a nemzetközi színházi világból is.

A DBU magáénak érzi a „sokféleség egysége” európai gondolatot, és ezzel átitatva kíván hosszú távon fennmaradni Magyarországon a német nyelv és kultúra egyik fontos és meghatározó centrumaként.

A fenntartó: a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

A magyarországi német kisebbség az ország egyik legnagyobb lélekszámú kisebbsége, melynek politikai és kulturális képviseleti szerve a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. A törvényes keretek által kínált lehetőségek szerint az MNOÖ egy modern kisebbségpolitikát kíván megvalósítani.

Az önkormányzat fő célja a nyelv, a szellemi örökség, a történelmi tradíciók, a magyarországi német identitás megőrzése és támogatása. Ide tartozik kulturális területen a német anyanyelv megőrzése és ápolása, oktatási területen a német nyelv oktatásának támogatása a magyar iskolarendszerben, nemzetközi kapcsolatok terén pedig a németországi cserekapcsolatok ápolása partneri kapcsolatok és programok révén.

 
Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek