Nemzeti Színház


CímBudapest, 1095, Bajor Gizi park 1.

Közeli koncertek a helyen

Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház kivitelezése, Siklós Mária építész tervei alapján 2000. szeptember 14-én kezdődött, és rekord gyorsaságú kivitelezés eredményeként, alig 15 hónap alatt készült el. 2002. január 2.-tól megkezdődhettek a március 15-i színházavató előadás próbái, a művészek birtokukba vehették az épületet. A színház funkcionálisan három részre tagozódik. Az épület központi része a közel kör alaprajzú nézőteret és stúdiószínpadot magába foglaló épületrész. Ezt veszik körbe a közönségforgalom helyiségei, valamint a nagyszínpadot "U" alakban szegélyező üzemi szárny. A színházat parkosított terek ölelik körül, melyek sajátos mikroklímájukkal az épület szerves tartozékai. Az épület területe szabadtéri színpaddal együtt 20.844 négyzetméter. Az előcsarnokba belépő néző teljes magasságában érzékelheti a közönségforgalmi rész térszerveződését.

A színházi hossztengely jobb és baloldalán a körfolyosó külső falát ívesen követő egykarú lépcső vezet a különböző szintekre. A gyalogos közlekedést két panoráma felvonó egészíti ki, az előcsarnoki üvegfalat két oldalon záró pilonok tömbjei előtt. A földszint nézőtér alatti területén, a központi kialakítású ruhatár található. Az I. emelet a büfé szintje, míg a II. és III. emeleten kialakított tér galériaként biztosít kilátást a Duna-partra és budai hegyek panorámájára.
A nagyszínház 619 férőhelyes, a nézőtér bejáratai az I. II. és III. emeleti szintek körfolyosóiról nyílnak. A nézőtér lényegében kétszintes, a lépcsősen emelkedő "földszinti" nézőtér kétszekciós kialakítású. A második emeleti bejáratok három páholyt fognak közre a nézőtér hátfala mögött - középen a díszpáhollyal. 
A harmadik emelet a karzat szintje, ahol a bejáratok között a technikai szobák kaptak helyet. A nézőtér mennyezetét, egy ovális kupola zárja. A nézőtér alapvetően a hagyományos keretes színpados tér jól működő tradícióit őrzi, de kiegészül és összeépül a kor elvárásai szerinti kialakításokkal. 

A főszínpad 24x17,90 m alaprajzi méretű és 28 m (külső) magasságú. A színpadnyílás - merev keretes - 12 méteres szélességi és 6 - 7,87 m magassági mérettel. A színpad a nézőtér irányába 3,60 m legnagyobb kinyúlású íves előszínpaddal egészül ki. A főszínpadhoz 15x15 méteres hátsószínpad és a rendezői baloldalon 18x15 méteres oldalszínpad kapcsolódik 7 m tiszta belmagassággal.

A nézőtér feletti terület a színház archív jelmezeinek tárolására ad lehetőséget. A stúdiószínház a földszinti előcsarnok és a nézőtér alatti szintre került, mely a korszerűség követelményének megfelelően tetszőlegesen variálható: terének közepén egy 12x12 méteres, elemekből álló padlóba süllyeszthető mozgatható pódiumos plató alakítható ki.

A nézők számára kb. százötven, áthelyezhető férőhelyet terveztek. A színház Duna felöli oldalán helyezkedik el az úgynevezett szabadtéri színpad, melynek nézőtere a színházat körbevevő park szabadtéri - fedett - lépcsőről közelíthető meg. A színdarabok előkészítését a színpadon kívül három próbaterem is szolgálja, a második, a negyedik és az ötödik emeleten. Ezen kívül a negyedik emelten található a hangstúdió, amely hangfelvételek készítésére is alkalmas. Az épület üzemi szárnyában található - többek között - könyvtár és az archívum, és itt került kialakításra az "L" alakú teraszos, panorámás színészklub.

Fotóalbumunkban két fotóművész, Csillag Pál és Hajdú József képeit láthatják, a Nemzeti Színház épületéről, belső tereiről, a nézőtérről, színpadról.
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Az Editors frontembere szólóban az Akváriumban

Tom Smith, az Editors énekese és fő dalszerzője 2026. március 21-én önálló koncertet ad Budapesten, az Akvárium Klub NagyHalljában. Az est...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Az unoka, aki egyszer még stadionokban fog játszani: GRANDSON

A kanadai-amerikai Jordan Benjamin, azaz grandson néhány éve még klubszínpadokon játszott, az utóbbi időben viszont már majdnem stadionléptékű közönségek előtt lép fel – a Linkin Park visszatérő koncertjétől a Glastonbury egyik legfontosabb helyszínéig –, február közepén pedig Budapesten is bemutatja, hová jutott ez a gyors...

Manchesteri poszt-punk a Dürerben: IST IST

Az IST IST új lendülettel tér vissza Budapestre: a manchesteri poszt-punk csapatnak éppen ma (02.06.) jelenik meg vadonatúj, Dagger című nagylemeze, amelyet március 19-én a Dürer Kertben is bemutatnak.
Új koncertek