Pogány Repülőtér


CímPécs, 7666, Pogány, repülőtér
Pogány Repülőtér

A repülőtér története

Pécs városának lakói először 1907-ben, az akkor megrendezésre került mezőgazdasági kiállításon találkoztak légijárművel, ami egy hidrogénnel töltött léghajó volt. Az első világháború után kijelölték a repülőtér helyét, ami a mai Uránváros helyén terült el.

Az 1920-as évek második felében, már rendszeresen szálltak fel repülőgépek innen. 1929-től, az akkor még titokban szerveződő légierő is telepített ide felderítő repülőgépeket, később pedig egy repülőszázad állomásozott a repülőtéren Vörös Kakas néven.

A második világháború után 1946. augusztus 1-én a Közlekedési Minisztérium hatáskörébe került a sportrepülés, és vele a Pécsi Repülőtér is. 1947-től Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Részvénytársaság, a Maszovlet beindította Budapest-Pécs menetrendszerinti járatait, Li2P típusú gépekkel. 1948-ban megalakult a Pécsi Vasutas Sportrepülő Egyesület, ám a hatóságok, a határ közelsége miatt betiltották a repülést. A belföldi légi forgalom tovább bővült, amikor 1952 áprilisában beindult a Szeged-Pécs járat is. 1953. szeptember 26-án újra engedélyezték a sportrepülést Pécsen, megalakult a Pécsi MÁV Lokomotív Repülőklub, így megkezdődhetett mind a vitorlázó, mind a motoros repülés. A belföldi légi közlekedés vonzó jegyárai egyre több utast eredményezett. 1954 október 4-től beindult, a Budapest-Pécs-Kaposvár járat is. Az 1955-ös évtől a repülőtér közelében egyre több emeletes ház épült, ami jelentősen befolyásolta a repülést, így 1956 tavaszán a korábbi repülőteret megszüntetve egy újat alakítottak ki, a belvárostól 10 km-re délre, Pogány falu határában lévő réten. Itt kerültek kialakításra fogadóépület, irodák, hangár, majd üzemanyag tároló is. A rendszerváltásig sport és hobby repülőtér volt, a rendszerváltás után már mezőgazdasági célokat is szolgált, de 1994 április óta légimentőbázis is üzemel itt. Az önkormányzati tulajdonban lévő repülőtér, az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, hiszen 2003 áprilisától kezdődően megépült egy 1500 méter hosszú, 31 méter széles aszfaltborítású futópálya, 2004-ben pedig elkészült a légikikötő fény- és navigációs rendszere. A 2005. év őszétől 2006 tavaszáig tartó időszakban épült új fogadóépület elkészültével, és átadásával egy időben, nemzetközi menetrendszerinti járatot is fogadott a repülőtér, jelezvén, hogy ezzel bekerült, a világ légi közlekedésének hálózatába.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek