Szentesi Református Templom


HonlapNem ismert
CímSzentes, 6600, Kossuth tér
Szentesi Református Templom

A kora klasszicista stílusú nagytemplom Szentes legjellegzetesebb épülete.

A Fischer Ágoston tervei szerint épült templom tűzfigyelő, körerkélyes tornyának alsó része 1770 körül készült. A toronyban helyezték el a böldi templom középkori harangját.

1746-ban a reformátusokat Mária Terézia kötelezte az egykor katolikus templom visszaadására, engedélyezve azonban új és megfelelő méretű templom építését. Ez tégla alapon vályog falakkal 1747 decemberére készült el, de 1760-ban leégett. 1761-ben már teljesen tégla falakkal új épület került a korábbi alapra, ami elé később torony is épült. Amikor ez a templom már kicsinek bizonyult, a toronyhoz igazodva a régi épület köré felépült a ma is álló templom. Tornyán a Mária Teréziát és fiát II. Józsefet dicsõítõ, 1774-ben felhelyezett ellipszis alakú, vörösmészkõ tábla ma is megvan.

Kiss Bálint református lelkész közreműködésével Fischer Ágoston kecskeméti építészt bízták meg a tervek elkészítésével. A végleges formáját elnyert építmény a legnagyobb magyarországi templomok sorába tartozik. A 40 métert meghaladó torony klasszicista, az épület többi része késõbarokk (copf) stílusjegyeket hordoz. A fõbejárat kõkeretes, szemöldökíves kiképzésû, a torony legömbölyített sarkainál szintekre tagolt pilaszterek futnak. Kosáríves oromzata fölött vas korláttal védett körüljáró látható. A torony magasított, rézbõl készült, bordázott félgömb kupolával van fedve.

Az északi homlokzaton a falpillérek között szegmentíves ablakok láthatók. A déli homlokzatot 1891-ben támpillér sorral erõsítették meg. A templom nyugati vége egyenes záródású, sarkai lekerekítettek.

A 48 x 24 méteres belsõ térben kialakított emeletes karzat aszimmetrikus, a hajó északi oldalán és a két rövid végén állnak. A karzat mellvédjén copf füzérdíszítés látható. A szószék késõ copfstílusú, politúrozott felülettel, aranyozott szegélyekkel, kékesszürke márványozott oszloptesttel és vázadísszel készült alkotás. A ma is üzemelõ orgona Angster József és fia pécsi mesterek munkája. A templom felszereléséhez 18. századi iparmûvészeti tárgyak is tartoznak: ónlámpák, ónkannák, úrasztali pohár.

Az utóbbi évtizedekben az épület állaga sokat romlott, teljes felújítása 2008-ban befejeződött. A munkálatok részeként sikerült megállapítani a korábbi építési fázisok sorrendjét, és írott forrásainkban nem említett adatokhoz jutottunk.

  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek