Tatai Református Templom


CímTata, 2890, Kocsi utca 15.
Tatai Református Templom

A tatai református gyülekezettől 1759-ben elvették a templomot és az iskolát. 1783-ig nem tarthatott papot, tanítót. II. József 1781. október 25-én kiadott Türelmi Rendeletével biztosította a tatai reformátusoknak is a szabad vallásgyakorlást. A rendelet értelmében a templomot csak az utca frontjától száz méterrel beljebb, s udvarra nyíló kapuval, torony és harangok nélkül építhették. Az utóbbi két tiltást az 1783-ban kiadott rendelet megszüntette. Szentgyörgyi József prédikátor 1783-ban megkezdte a mostani református templom építését. A templomot melynek kapuja csak az udvari homlokzatán van, 1786-ban szentelték fel. A gyülekezet 1788-ban Budán két harangot vett, s azokat az 1793-ban felépített 34 méter magas toronyban helyezték el. A copf stílusú szószéket 1825-ben, a vörös márvány úrasztalát, a keresztelő medencét és a copf stílusú orgonát Vecsey Károly lelkipásztorsága idején helyezték el a templomban. A padokat 2002-2003-ban kicserélték és megtörtént a teljes belső felújítás, a toronysisakot 2010-ben cserélték ki.

Hírek és rajongók
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek