Teleki-Wattay Kastély


CímPomáz, 2013, Templom tér 3.
Teleki-Wattay Kastély

1661-től felsővattai Wattay I. Pál, lett a település keresztény ura. Az ő unokája, III. Pál 1750 és 1773 között, építette fel barokk stílusban a kastélyt. A földszintes, árkádos, manzárdtetős épület oromzatán a rokokó kőfaragvány a kastély építőjének címerét mutatja. A kastély dombjáról gyönyörű kilátás nyílik Szentendre, a sziget és Dunakeszi-Fót irányába. Itt volt a család Pomáz és Kiskőrös közötti birtokainak központja. A kastély kétszintes pincéjéhez több mint száz méteres, szekérrel is járható alagútrendszer vezetett. A Wattay família a közbirtokossági központja kiszolgálására, a magyar mellett, német és szlovák lakosságot telepített.

A 2004 és 2007 között felújított, 2 hektáros barokk parkban álló épület, szállási és étkezési szolgáltatásokat is nyújtó, bentlakásos rendezvényközpontként és zeneművészeti szakmai bázisként működik. A Magyar Kóruskastély a továbbképzések, kurzusok, edzőtáborok és hangversenyek szervezése mellett más találkozókra is kiváló helyszín. A kastélyban állandó kiállításként a Wattay emlékszoba látogatható. 

 
Képtár
  • Teleki-Wattay Kastély kép 31601
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek