Turay Ida Színház


CímBudapest, 1089, Kálvária tér 6.
Turay Ida Színház

A Turay Ida Színház 14 év vándorszínházi lét után, állandó otthonra lelt. A kőszínház épülete Budapesten, Józsefváros szívében, a teljesen megújult Kálvária téren található. A 300 nézőt befogadni képes teátrum a 2014/2015-ös évadtól kívül-belül felújítva, igazi közönségváró előadásokkal, ősbemutatóval nyitja meg a színházi évadot és a következő 14 évet...

A Turay Ida Színtársulat magánszínház, amelynek alapítása Darvasi Ilona nevéhez fűződik. A társulat a színház megalakulását az első bemutatótól számítja, a Lili bárónő című operettet 2000. november 11-én mutatták be Pápán.
Hét évvel később, az alapító – igazgató a színház ügyvezetését Darvasi Cecíliának adja át. A társulat tevékenysége nevezhető hiánypótlásnak, hiszen amióta megszűnt a Déryné Színház, igen kevés társulat „mozdul ki" vidékre. Ezeknek az előadásoknak a költsége ugyanis általában meghaladja egy vidéki kultúrház anyagi lehetőségeit. Ezt az ellentmondást igyekezett és igyekszik ma is feloldani a Turay Ida Színház gazdasági modellje, amely nonprofit vállalkozásként célul tűzte ki a vidéki, színházat szertő közönség igényes szórakoztatását. A teátrum vezetése fontosnak tartja, hogy a közönség ismert és elismert színdarabokban láthassa azokat a művészeket, akik ma is a budapesti színházi élet meghatározó egyéniségei, egyúttal alkotási lehetőséget is biztosítson azon művészek számára, akik megbecsült életpályájuk szakaszán, kevesebb lehetőséghez jutva mégis szeretnék megtartani a számukra elengedhetetlen kapcsolatot a közönséggel.
A színház, híven a névadó, Turay Ida hagyományos, szórakoztató színjátszási technikájához, gyakran állít színpadra régi filmeket, olyanokat is, amelyekben Turay Ida játszott. Ezzel állítva emléket a névadónak és vállalva azt a filozófiát, amely szerint a szórakoztató színjátszás legalább annyi színészi munkát kíván - ha nem többet – mint amennyi átélést egy komoly műfajú darabban illik nyújtani.
A színtársulat színvonalas, szórakoztató előadásai továbbra is eljutnak az ország szinte minden tájára, függetlenül attól, hogy az említett 2014/2015-ös évadtól állandó kőszínházban játszik Budapesten a teátrum. A kultúra széleskörű terjesztése így a továbbiakban is feladata marad a társulatnak, amelyben ismert és szakmailag elismert színészek és rendezők dolgoznak. A szórakoztató, ám igényes darabok kiválasztásában a társulat tagjai is gyakran kiveszik a részüket, akik játékukat estéről-estére missziónak tekintik a Turay Ida Színházban.

Ahogy Benkő Péter színművész nyilatkozta egy interjúban: "A mi színházunk a közönségért színház. A Társulat önerőből tartja el magát. Nincsenek sztárgázsik, de van hála és elismerés. Sokszor ez többet ér, mint bármi más."

Látogasson el hozzánk! Minden este nagy szeretettel várjuk!

 
Képtár
  • Turay Ida Színház kép 42631
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.
 

Szólj hozzá!


Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével – SZIN 2026

Rekordközelben rengeteg konfettivel és zenével –...

Rekordközeli, mintegy 110 ezres látogatószámmal zárta idei szezonját a Szegedi Ifjúsági Napok, ahol testközelből érezhettük, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Őszbe öltöző szívvel, nyakig magyar zenében

Fesztiválbeszámolóból sokféle van: akad, amelyik felsorolja, ki mikor lépett fel és mit játszott, más az időjárást, az árakat vagy a tömeget veszi számba. Ez a beszámoló másfelől közelít. Egy fiatal zenerajongó három napja a STRAND-on, nagyon személyesen, rajongással, kritikával, néha vitatható, de mindig vállalt...

Ítélet 30 év után: a memoár lett a csapda

Közel harminc évvel Tupac Shakur meggyilkolása után megszületett az első bírósági ítélet az ügyben: a Las Vegas-i esküdtszék bűnösnek találta Duane „Keffe D” Davist, aki az ügyészség szerint megszervezte az 1996-os támadást. A hiphop egyik leghíresebb megoldatlan bűnügye végül különös módon jutott el a tárgyalóteremig...
Új koncertek