A nagyra hivatott Kisterem
A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri (akkori nevén Gyár utcai) épületének megnyitása, vagyis 1907 óta a Kisterem sokszor a lesajnált kistestvér szerepével volt kénytelen beérni. Hívták kamarateremnek, sőt színházteremnek is (ha zenével vegyített színpadi jelenetek hangzottak el benne), de hivatalosan „az intézet kis hangversenytermének" nevezték akkor is, ha az „operai ének tanfolyam" első és második „operai estélyei" zajlottak benne, nyilvánvalóan szcenírozott műrészletekkel. (Félévi vizsgák voltak ezek, minden valószínűség szerint zongorakísérettel, míg a végzősök „évzáró vizsgálati előadásai" kezdettől fogva az Operaházban, zenekarral és karmesterrel folytak.) Jellemző módon azonban a Kistermet kisoperának vagy kamaraoperának nevezték a legkevésbé.
Ám akárhogyan is hívták, gyakran lesajnálólag emlegették a Nagyterem kistestvérét. Még a Zeneakadémia építészeti értékeit tárgyaló legfrissebb szakirodalom is alig szentel figyelmet a Kisteremnek, és a legjobb, amit leírnak róla, hogy „belső kiképzése mértéktartó, szerény", meg hogy „egységes, kellemes összhatású". Mitől volt ily mérsékelt a lelkesedés? Egyes vélekedések szerint attól, hogy a Kisterem számos zenészben a lámpalázas vizsgák emlékét élesztette föl. Ennél azonban többről van szó: az előadók a rossz akusztikára, a nézők a terem rideg hangulatára panaszkodtak. Pedig a Kisteremnek ezek nem „veleszületett" tulajdonságai. Két durva „művi beavatkozás", hogy ne mondjuk: csonkítás okozta a Kisterem csökkent teljesítőképességét, alacsonyabb élvezeti értékét. Az egyik műtét esztétikai, a másik súlyosabb, funkcionális természetű volt
Elég rápillantanunk az épület megnyitásának időszakában készült fényképre, és rögtön rájövünk, hogy a Kisterem architektonikus összhatásának meghatározó eleme az a két hatalmas és gyönyörű csillár, amelyeket – nehéz karbantarthatóságuk okán – mindjárt a működés első éveiben eltávolítottak. Nyilvánvaló, hogy a Zeneakadémia zseniális építészpárosa, Korb Flóris és Giergl Kálmán a Kisterem főhangsúlyát a csillárokra helyezte, sokkal inkább, mint azt a pazar díszítésű Nagyterem esetében tették. E csillárok rekonstrukciójával helyreáll a Kisterem közel száz éve fölborult építészeti egyensúlya, vagyis mindenki számára világossá válhat, hogy a belső kiképzés valóban „mértéktartó", de egyáltalán nem „szerény", és hogy az összhatás nemcsak „egységes, kellemes", hanem rendkívül elegáns is.
A funkcionális csonkítás fél évszázaddal később következett be. A Zeneakadémia irattárában olvasható egy 1963. november 27-i „színpadtechnikai költségvetés", amelyet Tolnay Pál (1891–1985), a kor legjelentősebb magyar színháztechnikai mérnöke készített. Tolnay soraiból ma is kiérződik a néma jajkiáltás, amely e lelkiismeretes szakemberben amiatt szakadt benn, hogy a Zeneakadémia akkori vezetése – a hatóságok jóváhagyásával – lebontatta a Kisterem „méreteihez képest igen értékes gépészeti felszerelését", azaz hatvan éve kifogástalanul működő, igényes színpadtechnikáját. Nem állíthatjuk, hogy a korai Kádár-éra különösebb affinitást mutatott volna a Monarchia építészeti vagy éppen technikai emlékei iránt (innen két villamosmegállónyira – ott, ahol a hatos megáll – a Nemzeti Színházat robbantották föl röviddel ezután). Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a Zeneakadémia akkor már évtizedek óta krónikus helyhiánnyal küszködött; a zenekari árok és a süllyesztő felszámolásával a könyvtárat lehetett bővíteni, a 17 méter (!) magas zsinórpadlás födémekkel történő elosztásából pedig két új tanterem volt kinyerhető.
Mindamellett az intézmény vezetőségének azon reménye, hogy a zsinórpadlás megszüntetésével „valószínűleg javulni fog a terem akusztikája is" (1964. december 30-i levél a „M.M. Színházi és Zenei Főigazgatóság pénzügyi és szervezési osztályához"), merőben illúziónak bizonyult. A kamaraoperai működés számára kegyelemdöfést jelentő átalakítás során a színpadnyílásba olyan poszt-szocreál-reálszocialista-modernista „hangversenykagylót" (az átalakítás akusztikus szakértőjének szóhasználatával: „hangvetőszobát") építettek be, mely a terem szecessziós architektúrájához sehogyan sem illett, viszont az akusztikán is inkább rontott, mint javított. Mindezt annak ellenére „sikerült" elérni, hogy a Kisterem arányai igen kedvezőek akusztikai szempontból! Várható tehát, hogy az eredeti technikai lehetőségeket jóval meghaladó rekonstrukció eredményeként a terem nemcsak visszanyeri kamaraoperai funkcióját, hanem koncertteremként is sokoldalú és keresett helyszínné válik.
A Kisterem önálló kamaraoperai működéséről a Liszt Ferenc téri zenepalota első évtizedében s a két világháború közötti időszakban nem tudunk. Ilyesmire csak a II. világháború és a „fordulat éve" közötti néhány demokratikus esztendőben nyílott – a Budapesti Vígopera számára – lehetőség. Joggal merülhet föl a kérdés, hogy több mint százéves történetében a Kistermet miért hasznosították ily kevéssé kamaraoperaként, illetve hogy túlnyomórészt miért „csak" tanszaki vizsgaelőadásokat rendeztek benne mint kisoperában. A válasz kézenfekvő: a 20. század első felében virágkorát élte a nagy szimfonikus apparátusokban tobzódó posztromantika – a veristák, Puccini, Richard Strauss ekkoriban a kortárs operaszerzők. Amikorra pedig hazai zeneéletünkbe lassacskán beszivárogtak az immáron klasszikussá váló modern komponisták – Schönberg, Stravinsky, Falla, Weill, Poulenc, Britten és a többiek – kamaraegyüttesre írott színpadi művei, addigra a Kisterem elvesztette szcenikai lehetőségeit, vonzerejét.
Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi operarepertoár óriási átrendeződésen ment keresztül. A barokk és a kortárs kínálat hallatlan bővülése nemcsak az énekszakosok, hanem más tanszékek számára is rengeteg új lehetőséget nyújt. A kamaraoperaként is működtethető Kisteremmel pedig nemcsak a Zeneakadémia, hanem Budapest zenei élete is számottevően gazdagodik. Első száz évében a Kisterem megannyi jelentős zenei, színpadi, irodalmi, mozdulatművészeti stb. eseménynek adott otthont, e téren a különböző művészetek történészeinek lesz is mit kutatniuk. A Kisterem nagy korszaka azonban még csak most kezdődik!
Újjászületés
Korszerűtlen anyagok és barkácsmegoldások bevetésével a kezdetben zsinórpadlással, vasfüggönnyel, zenekari árokkal rendelkező Kisterem szenvedte el a legjelentősebb, a funkcionalitást is korlátozó károkat az elmúlt évszázad második felében. A kistermi zenekari árok és az alsószínpad helyére raktárak kerültek, a zsinórpadlást pedig tantermekre osztották fel. A káros akusztikai hatások ellensúlyozása érdekében egy hangvető kagylót applikáltak a terembe, amely korántsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Zeneakadémia rekonstrukciójának egyik fontos eredménye a Kisterem presztízsének visszaállítása.
Az utólagos beépítések visszabontásával, a funkciók átcsoportosításával, az archív fotók és a csak részleteiben fennmaradt tervrajzok, építési dokumentációk alapján teljes körű műemléki rekonstrukciókra került sor. A színfalak mögé rejtett legmodernebb színpadtechnikai megoldásokkal egy, a maga nemében egyedülálló atmoszférájú és adottságú kamaratermet vehet ismét birtokába a zenésztársadalom és a publikum, amely újra unikális helyszíne lesz a kamaraopera-előadásoknak és az ensemble-koncerteknek.
Szólj hozzá!