Alig két hét múlva ismét szabad a tánc Franciaországban!

2022/02/03  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Bár továbbra is sok az új fertőzött, Franciaországban az előzetes ígéreteknek megfelelően szerdától kezdve fokozatosan feloldják a koronavírus-járvány ötödik hulláma miatt bevezetett korlátozásokat.

 Fotó: cottonbro/Pexels

A belga rendőrség vasárnap este egy 200-300 fős illegális bulit záratott be Brüsszelben. Nem ez az első eset. A brüsszeli bárok amúgy nyitva lehetnek, de sok szabályt kell betartani. Ha valaki nem asztalnál fogyaszt éppen, akkor maszkot kell viselni, egy asztalnál legfeljebb hatan ülhetnek, minden italt ülve kell elfogyasztani és természetesen kell az úgynevezett Covid Safe Ticket (CST), ami a helyi védettségi igazolvány. via Napi.hu

Amióta – január 24. – kizárólag oltási igazolással lehet belépni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyekre, újabb félmillióan vették fel az oltás első adagját. Összességében pedig az oltásra jogosultak 95 százaléka, a teljes lakosság 80 százaléka megkapta az oltás első adagját, míg 78 százaléka a másodikat, 62 százaléka pedig a harmadik adagot is megkapta.

Szerdától nem kötelező a kültéri maszkviselés, de nagyobb rendezvényeken a szervezők kötelezővé tehetik. A kulturális és sportrendezvényeken szerdán megszűnik a létszámkorlátozás. Mostanáig zárt térben maximum kétezer, kültérben maximum ötezer fős rendezvények voltak engedélyezettek maszkviselési kötelezettség mellett. Ezenkívül az otthoni munkavégzés sem kötelező többet, csak ajánlott.

Az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók - amelyek december 10-én zártak be - február 16-án nyithatnak újra. Ugyanettől a naptól fogva ismét lehet táncolni a koncerteken, állva fogyasztani a vendéglátóhelyeken, s engedélyezett lesz az étel- és italfogyasztás a közlekedési járműveken, stadionokban, színházakban, mozikban.

A kormány szerint a korlátozások megszüntetését az omikron variánsnak az egészségügyi ellátórendszerre gyakorolt korlátozott hatása indokolja.

 

Májusig két oltással is érvényes az oltási igazolvány

Franciaország, korlátozások, covid, járványkezelés, oltási igazolás

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek