Biztonságos Koncertek: leteszteli koronavírusra a közönségét a BFZ

2020/11/06  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyére érkezőket antigén gyorstesztekkel tesztelik majd, de folyamatosan dolgoznak azon, hogy egy ennél is gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb módszert alkalmazhassanak a jövőben. A részletekről a közönség tagjai hírlevélben és a zenekar honlapján kapnak majd tájékoztatást.

Biztonságos Koncertek: leteszteli koronavírusra a közönségét a BFZ

A zenekar ma a FB-oldalán tudatta, hogy elhunyt alapító taguk, Lajhó Géza nagybőgőművész. A BFZ közleménye szerint a zenész az utóbbi években nem volt teljesen egészséges, szíve, tüdeje is gyengélkedett. Október közepén, családi körben kaphatott koronavírus-fertőzést. Október 27-én került kórházba, ahol az odaadó ápolás ellenére már nem tudták megmenteni. R.I.P.

"Azt szeretném, hogy a BFZ koncertjein mindenki teljes biztonságban legyen, hogy egyértelműen kizárjuk a fertőzés veszélyét. A nézőtéren és a színpadon is csak negatív teszttel rendelkező emberek lesznek, a vírus nem juthat be a termekbe! Így mindenki félelem nélkül adhatja át magát a zene élvezetének. Jöjjenek el a Biztonságos Koncertekre!” – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A Biztonságos Koncertek bevezetésének gondolatát a Fővárosi Önkormányzat is támogatja. Az első tesztelt koncertek a Zenés körút című új hangversenysorozat és a Zene éjszakája eseményei lesznek. A Zene éjszakáját idén november 17-én rendezi meg a Fesztiválzenekar és a Budapest Brand Nonprofit Zrt. a Fővárosi Önkormányzat támogatásával – a Budapest Nap alkalmából.

 

Budapesti Fesztiválzenekar, BFZ, Ficher Iván, koronavírus, antigén teszt, Zene éjszakája, Biztonságos Koncertek

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek