Felfüggeszti a koncertezést a Konyha zenekar

2020/09/17  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Erről a közösségi oldalon értesítették a rajongóikat, döntésüket az elmúlt hetek koronavírus-járvánnyal kapcsolatos fejleményeivel indokolták.

Fotó: Konyha zenekar

Attól tartunk, ők az első fecskék ebben az ismételten – vagy még mindig – szomorú helyzetben...

Azt írják:

"Próbáltunk minden ésszerű előírást betartani, de a vírushelyzet legszörnyűbb tulajdonsága, hogy a bizonytalan lappangási idő miatt bármennyire is vigyázunk, mi magunk is hurcolhatjuk a veszélyt - és ti magatok is veszélyeztethetitek egymást, főleg zárt térben. Ennek fényében úgy döntöttünk, hogy amíg a jelenlegi helyzet fennáll - vagyis amíg vagy nincs oltóanyag, ami megfékezi a vírust vagy olyan biztonsági protokoll, amelyek között a járvány alatt nem jelent kockázatot semelyik félre nézve a koncertezés illetve amíg nem áll vissza a nyár közepére jellemző, elenyésző mennyiségű fertőzés-szám - nem fogunk fellépni. A meglévő koncerteknek igyekszünk hamarosan új (talán már megtartható) időpontot találni.

MIndenkinek fájdalmas ez: nekünk is, a velünk dolgozók csapatnak és a kluboknak is - és tudjuk hogy ti sem örültök - de semennyire sem szeretnénk hogy közvetlenül vagy közvetve veszélyeztessünk bárkit. Dolgozunk türelmesen az új dalokon, ez most egy ilyen év. Folyamatosan követjük a világ eseményeit és ahogy értelme lesz újra koncertezni, felvesszük a szálakat és ülünk vissza a turnébuszba.

Addig is nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra! Dani, Márkó, Matyi"

 

Konyha, zenekar, koronavírus, törölt koncertek

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek