Nem zár be a Bazár! Koncertek virágvasárnaptól húsvéthétfőig

2020/04/06  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A Várkert Bazár digitális programsorozatot indít #várkertonline néven a Facebook-on, YouTube-on és a helyszín honlapján.

Nem zár be a Bazár! Koncertek virágvasárnaptól húsvéthétfőig

A tavaszi programsorozat a korábbi évek hagyományaihoz híven a húsvét köré szerveződik: az első saját tartalom virágvasárnap indult és húsvét hétfőig tart:

Gryllus Dániel, a Kossuth-díjas Kaláka együttes alapítója adja elő Lackfi Jánossal közösen írott dalait, amelyet a Várkert Bazár facebook oldalán április 5-13. között minden este 19 órától követhetnek.

„Ez egy dalciklus Virágvasárnaptól Húsvéthétfőig, 9 napon át, mindegyik naphoz kapcsolódik sok elmondanivaló. Nem passió, hanem inkább a mai ember lelkületét kifejező napi imádságsorozat lesz, ami a kétezer éves eseményekre utalva a mai kizökkent időket megélő ember lelkét tárja fel” – mutatja be Gryllus Dániel a sorozatot.

A húsvéti online programok között lesznek kézműves foglalkozások és zenei tartalmak is, többek között Csík János és a Mezzo, a Muzsikás Együttes és a Kolompos Együttes felvételeit élvezheti majd mindenki az otthonában.

BÓNUSZ: Az otthoni ünnepi készülődéshez hasznos tippeket ad majd április 5. és 13. között a Várkert Bazár facebook oldalán naponta jelentkező kézműves foglalkozás. Lesz  például tojásfestés, kosárka- és ajtódíszkészítés olyan alapanyagokból, amelyeket mindenki megtalálhat saját otthonában.

 

húsvét, Várkert Bazár, Gryllus Dániel, Csík János, Muzsikás, Kolompos

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek