Online Európa-nap – reggeli tornával és Caramel-koncerttel

2020/05/08  ·   Karanténban a világ   ·  Labancz Andrea

Idén is lesz Európa-Nap. Igaz, csak online formában, viszont a menüben koncertezőként megjelent Szalóki Ági és Caramel neve. Mondjuk arra nem tértek ki, hogy streamelt vagy korábban rögzített verzióról van szó.

Online Európa-nap

Május 9. a jeles dátum, azaz szombaton várják a monitorok elé a nézősereget, hogy együtt ünnepeljük az európai béke és egység fennállását. Az Európa-napot először 1985-ben tartották meg az akkori tagországok, Magyarországon 2005 óta emlékeznek meg róla.

Ilyenkor országszerte készülnek különféle programokkal kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Sport, zene, kreatív játékok – és noha mindez a szabadban szokott lenni, idén az ismert okok miatt nem kivitelezhető, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy megpróbálják mindezt átültetni az online világba.

Bár jelentősen lecsökkent a fellépők száma, azért egy babakoncert Szalóki Áginak köszönhetően, és egy esti változat Caramel jóvoltából elérhető lesz. Illetve a mozgás szerelmeseinek Béres Alexandra tart majd virtuálisan tornaórát. Az eseményt ide kattintva követhetitek online: Európa-nap 2020

Jó szórakozást kívánunk, a karosszékből meg keljenek majd fel!

Online Európa-nap, karantén, járvány, koncert, Caramel, Béres Alexandra, Szalóki Ági

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek