Péterfy Bori 10 arca

2020/05/12  ·   Karanténban a világ   ·  Labancz Andrea

Péterfy Boriról tudjuk, hogy nem csak énekesnőként áll színpadon: jó néhány színházi vagy filmes munkában közreműködött már, és most Karafiáth Orsolya regényének adaptációjával jelentkezik – 10 részben.

Fotó innen: Péterfy Bori FB

A színész-énekesnő és az író-költőnő régóta ismerik egymást, dolgoztak már korábban egy projektben, ráadásul Bori alapvetően nagyon szereti Karafiáth Orsolya műveit. A karanténos unaloműzés közben született meg az ötlet Bori fejében, hogy valami kreatív alkotómunkába kéne belevágni. Segítségül hívta régi barátnőjét, és az ötletelés nyomán végül az írónő egy korábbi regényéhez nyúltak.

Karafiáth Orsolya A Maffia klub című regényéből készült adaptációt Péterfy Bori webepizódok sorozatában mutatja be, melynek keretében tíz különböző nő karakterébe bújik bele.

A 2008-ban megjelent eredeti regény javított, modernizált és rövidített változatának fejezetei folytatásokban jelennek meg és megtekinthetők a premier utáni estétől kezdve a Péterfy Bori & Love Band YouTube-csatornáján, a Scolar kiadó és a Margo feszt közösségi médiafelületein, valamint Karafiáth Orsolya szerzői oldalán. A felületekre minden nap felkerül egy új fejezet.

A megjelenéskor a könyvhöz zenei produkció is készült, A Maffia-Klub című film zenéje címmel, melyet Karafiáth dalszövegíróként és producerként jegyez. Az albumon a kortárs könnyűzene akkori krémje szerepel (Kistehén Tánczenekar, Malacka és a Tahó, Boogie Mamma, Majsai Swing BandNémeth Juci, Soma, Bárdos Deák Ági, Palya Bea stb.) színészekkel (Kovács Patrícia, Bíró Kriszta, Für Anikó) is kiegészülve, az album mind a YouTube-on mind a Spotify-on elérhető. 12 zenekar, illetve előadó között Péterfy Bori is szerepel, az együttműködésük akkor kezdődött.

Forrás: HVG

Péterfy Bori & Love Band, Péterfy Bori, Karafiáth Orsolya, A Maffia klub, irodalom, színház, Margo Feszt, Tíz kicsi díva

 

 

Szólj hozzá!


Az egész bázis minket bámult... – Quixotic a legújabb TopGun film előtt tiszteleg

Az egész bázis minket bámult... – Quixotic a...

Quixotic újabb klasszikust idéz meg, és Tom Cruise után szabadon, DeLorean és KITT helyett most igazi vadászgépekkel repít minket a 80-as évekbe a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Sziget 2022 – az első negyvenesben az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Kings Of Leon, a Bastille és Stromae

„Már javában tárgyalunk a zenekarokkal, és jó eséllyel sikerül majd nagy sztárokkal emlékezetessé tenni a várva-várt visszatérést" – nyilatkozta korábban Kádár Tamás, majd közzétették a 2022-es fesztivál időpontját is: 2022. augusztus 10-15. Most megjöttek első nevek, lássuk, mennyire volt igaza a főszervezőnek.

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

A Hellfest volt Lemmy egyik kedvenc fesztiválja – gigantikus szobrot avattak a tiszteletére

A francia Hellfest metálfesztivál egy hatalmas szoborral tiszteleg a Motörhead néhai alapítója, Lemmy Kilmister előtt, amelybe elhelyezték hamvainak egy részét is.

Az Omega dobosa nyitja meg az Azok a rockzenészek című fotókiállítást Óbudán

Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában. Az "Azok a rockzenészek - Ahogyan Szalay Zoltán látta őket" című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omega dobosa nyitja meg június 30-án.
Új koncertek