Vörösmarty téri karácsonyi vásár – csak védettségivel

2021/11/12  ·   Lapszemle   ·  koncert.hu

Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója az Inforádiónak beszélt arról, hogy a Fővárosi Önkormányzat idén végre megrendezheti a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt, amelyet november 19-től lehet látogatni – de a koronavírus-járvány fokozódása miatt csak védettségi igazolvánnyal.

Budapesti Karácsonyi Vásár/FB

Ahhoz, hogy ezt a rendelkezést be is tudják tartatni, körbekerítik a teret, s három, zsúfoltabb napokon pedig négy bejárat is lesz. A belépőpontokon a védettségi igazolványon kívül egy személyazonosító okmányt is fel kell majd mutatni.

Aki pedig bejut, a pandémia előtti évek elszállós áraihoz képest azt fogja tapasztalni, hogy már 1500 forintért is lehet egytálételt kapni, ugyanis az idei évben ezt kötelezően előírták a vendéglátósoknak. Nyilván lesz ennél drágább is, de úgy értelmezzük a mondatot, hogy valamit ennyiért kell adniuk – kíváncsiak leszünk, mit. Mi ugyan még a forralt boron kívül ott soha nem fogyasztottunk semmit, de hátha van, aki kipróbálná. Apropó: a vezérigazgató azt is elárulta, hogy minden budapesti kerületi lapban, illetőleg az agglomerációban található újságokban a vásárral kapcsolatos hirdetések egy-egy forraltbor-kupont tartalmaznak.

A programokról annyit közölt, hogy különböző attrakciókat, programokat és látványosságokat is terveznek a vásárra, például december 6-án maga a finn Mikulás fogja várni a gyerekeket, fényfestések pedig december 1-től december 26-ig minden nap 17:00-tól, félóránként lesznek. November 19-én ünnepélyes megnyitóval, az adventi hétvégéken meghitt közös gyertyagyújtással várják a vásári forgatagot.

Ami pedig a vásárt illeti, idén pályázatot írtak ki népművészek, iparművészek , designerrek és kreatív alkotók számára – a nyertesek portékái várják majd, hogy valakinek a karácsonyfája alá kerülhessenek.

Forrás

 

Budapesti Karácsonyi Vásár, Vörösmarty tér, védettségi

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek