Az Őrölt Nők Ketrece
Balatonfüred 2024. Oct. 19. (19:30)

CSAK ÉN - Falusi Mariann Balatonfüreden


CSAK ÉN - Falusi Mariann Balatonfüreden

"Csak én.

Hát persze, csak én. Ki más, ez volna az éneklés lényege, ha szólista az ember. Csak ő, az ő hangja, az ő lelke, az ő nagy magánya, szemben a közönséggel. De néha, nehéz évek után rászakad az emberre a magány, hol vannak, hová lettek azok a legkedvesebbek, akik enyhítették ezt a magányt. Akik ott ültek a nézőtéren, és jobban izgultak, mint én magam.

És énekelni muszáj. Talán hallják, talán nem. Talán izgulnak most is.

Csak én. Micsoda nagyképűség. Hogyan lehetnék csak én? Hogyan is lehetnék egyedül? Itt vannak, ők formáltak azzá, ami most vagyok. És itt vannak mások. Itt van, aki meghallgat. Itt van mögöttem egy egész zenekar, akik mind azon dolgoznak, hogy ne legyek egyedül. Hogy a legtöbbet adhassam. Énekelni a világ legmagányosabb és legkiszolgáltatottabb pillanata. Egyfelől. A világ legközösségibb és legboldogabb pillanata másfelől. És a két véglet között ott vagyok. Csak én."

 

Falusi Mariann énekes-szólista koncertjén világhírű, Oscar-díjas filmek betétdalait adja elő nagyzenekari kísérettel. A korábban leginkább duóban és csapatban alkotó énekes legújabb önálló produkciója egész estés könnyed, esetenként keserédes, de mindenképp felemelőnek számító kikapcsolódást ígér.



 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

Ezért nem jött el tavaly a Szigetre Michael Kiwanuka

2025-ben nagyon vártuk, hogy végre élőben is hallhassuk Michael Kiwanukát a Sziget Fesztiválon. A brit énekes-dalszerző hangját sokan akkor is...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sötét érzelmek, elektronikus hangzások – új lemezével érkezik Budapestre KOVACS

November 27-én a Barba Negrában lép fel a különleges hangjáról és sötét tónusú dalairól ismert holland énekesnő, KOVACS. A koncerten már a november 13-án megjelenő negyedik stúdióalbum, a Static Tears szerzeményei is megszólalhatnak.

Rekordokat dönt a brit koncertpiac, mégis sorra zárnak be a klubok

A brit élőzenei piac felülről nézve virágzik, alulról nézve lassan elfogy. Miközben a stadionturnék és a nagy fesztiválok rekordbevételeket termelnek, a kisebb klubok többsége alig nyereséges, vagy egyáltalán nem az. Birmingham közönsége most egy vasúti beruházás miatt veszélybe került klubnegyedért vonult utcára – de a...
Új koncertek