Menopauza
Budapest 2022. Nov. 27. (19:30)

Dohnányi:Fisz-moll szvit/Varga Judit:Happy Birthday, Major Ludwig!/ Dubrovay:II.trombitaverseny


Dohnányi:Fisz-moll szvit/Varga Judit:Happy Birthday, Major Ludwig!/ Dubrovay:II.trombitaverseny

1909-től 2021-ig, pontosabban 2021-től visszafelé 1909-ig ível a magyar komponisták műveit felsorakoztató program, amely Varga Judit, Dubrovay László és Dohnányi Ernő mellett mindazonáltal a klasszikus zene német ajkú titánját, Ludwig van Beethovent is eszünkbe juttathatja majd.

A Happy Birthday, Major Ludwig! című kinetikus koncertdarab ugyanis a 2020-as Beethoven-évre készült, s része egy olyan kollektív alkotásnak, amelyhez Varga Judit mellett még négy másik kortárs zeneszerző is hozzátette a magáét. A 2021-ben a hamburgi Elbphilharmonie pódiumán bemutatott kompozíció nyomában Dubrovay László 2002-es, német kapcsolatokkal szintúgy rendelkező II. trombitaversenye következik, a versenymű szimfonikus zenekari verziójának ősbemutatóján is főszerephez jutott Boldoczki Gábor virtuóz szólójátéka. Végül az f-moll szvit zárja a programot Dohnányi Ernő életművéből: a négytételes kompozíciót olykor a „Romantikus” melléknévvel szokás említeni, ám a mű (késő) romantikus jellege, a szerzőre oly jellemző módon, persze a derűvel, a balettes és valceres utalások humorával is jól összefér, amint arról a szvitet meghitten ismerő Bogányi Tibor vezénylése már több alkalommal is bizonyságot adott.

Varga Judit: Happy Birthday, Major Ludwig! – magyarországi bemutató
Dubrovay László: II. trombitaverseny
Dohnányi: fisz-moll szvit

Közreműködik: Boldoczki Gábor trombita
Concerto Budapest
Vezényel: Bogányi Tibor

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A karma karmában: az énekesnő, aki nem akarta zenész szüleit követni (06.25.)

A karma karmában: az énekesnő, aki nem akarta zenész...

Zenész családból jött, mégis sokáig mindent megtett azért, hogy ne legyen zenész. Aldous Harding végül nem kerülte el a saját hangját, június...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A szeretreméltó csavargó és a vak virágáruslány történetével készül a Müpa Valentin-napra

Február 14-én a Müpa különleges programmal várja a közönséget: egy régi filmszerelmet éleszt fel élő zenével kísérve. Csatoltuk a jegyeket!

Meghalt Freddie Mercury állítólagos lánya – avagy hogyan olvassunk híreket?

Új fordulat Freddie Mercury "eltitkolt lánya" ügyében: a hírek szerint 48 évesen meghalt a csak B. néven emlegetett, de állítólag Bibiként hívott hölgy, aki – szintén állítólag – egész életében tudta, hogy Freddie Mercury az édesapja.
Új koncertek