Budapest 2022. Sep. 29. (20:00)

Dresch Mihály: Zene árnyékban / JAZZMŰHELY


Dresch Mihály: Zene árnyékban  / JAZZMŰHELY

2022 Dresch Mihály éve: Kossuth-díjat kapott, tavaly megjelent Árnyékban című lemeze pedig Fonogram-díjat nyert. Pedig ő csak zenélt, ugyanúgy, ahogy szokott, ahogy szeret. Ment tovább az úton immár fiatal ritmusszekciójával, Gyányi Marcell bőgőssel és Csízi László dobossal - és természetesen Lukács Miklós cimbalmossal, aki 2004 óta társa a Dresch Quartetben.

Jazzesebb énje mellett népzenész lényét előtérbe segítő partnereivel, a Dresch Vonós Quartettel is szüntelenül alkot. Ezen az esten mind vele lesznek.

Rég járt már Dresch Mihály a Müpában főszereplőként, bár számos produkció vendégeként hallhattuk az elmúlt években. Itt volt az ideje, hogy végre rivaldafénybe álljon, és saját zenéjét játssza nekünk. Azt a zenét, amely akkor születik meg benne, ha inkább árnyékban lehet, elmélyülten szemlélődve, az igazán figyelemre méltó dolgok és lények által körülvéve. Mindig is így dolgozott, ezért is válhatott ő az egyik legnagyobb hatású magyar zeneművésszé, hiszen állandóan kerülte a hiteltelenség és a megalkuvás felé kanyarodó utakat. Egy ideje nem csak zenéje mélyrétegeiben fut két szálon a lelkében áradó hangzó történet: külön formációkkal szólaltatja meg a magyar népzenével átitatott jazzt és a jazzes gondolkodásmódot tükröző magyar népzenét. E két út egylényegűségét mutatja, hogy 2021-ben egy időben jelentette meg új felállású kvartettjével az Árnyékban című, csupa saját szerzeményt tartalmazó albumot, és az Ongakut, amelyen az ifj. Csoóri Sándor Sündi brácsással, Bognár András bőgőssel és Zimber Ferenc cimbalmossal alkotott Dresch Vonós Quartet játszik magyar népzenei ihletésű darabokat.

Rendező: Müpa

tenor- és szopránszaxofon, fuhun: Dresch Mihály

Dresch Quartet további tagjai:

cimbalom: Lukács Miklós
bőgő: Gyányi Marcell
dob: Csízi László

Dresch Vonós Quartet további tagjai:

brácsa: Ifj. Csoóri Sándor Sündi
bőgő: Bognár András
cimbalom: Zimber Ferenc

 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


A Hillel Slovak-sztori, avagy mit kezd az RHCP a saját kezdetével?

A Hillel Slovak-sztori, avagy mit kezd az RHCP a saját...

A Red Hot Chili Peppers korai éveit feldolgozó A Red Hot Chili Peppers felemelkedése: Testvérünk, Hillel a Netflix kínálatában érhető el. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Városszerte szétszórt felfedezés: visszatér a Tavaszi fesztivál!

Egy év kényszerszünet után nemcsak visszatér, hanem új fókuszt is kap a Budapesti Tavaszi Fesztivál: a 45. kiadás nem egyszerűen programokat kínál, hanem a város kevésbé ismert tereit is megnyitja. Május 2. és 17. között közel 150 esemény várja a közönséget, miközben a hangsúly legalább annyira kerül arra, hol történnek...

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.
Új koncertek